Pesti Srácok

Visszaadták a románok a Wass Albert szobrot

null

Felmentette

a marosvásárhelyi

táblabíróság

emberiség- és békeellenes bűncselekményért elítélt személyek kultuszának terjesztésének vádja alól

Tóth Ferenc székely festőművészt, aki Wass Albert-szobrot állított fel lakóháza udvarán

PestiSracok facebook image

az erdélyi Szovátán - derül ki a Nemzeti Jogvédő Szolgálat portálunkhoz is eljuttatott közleményéből.

A másodfokú bíróság

jogerős ítéletében

elrendelte az

elkobzott

alkotás

, az író nevét tartalmazó plakett és három magyar nemzeti színű szalag

visszaszolgáltatását

és törölte az első fokon kiszabott pénzbüntetést is. Tóth Ferenc 2014 pünkösd vasárnap állított fel egy Wass Albertet ábrázoló mellszobrot szovátai háza udvarán. A leleplezés után a román rendőrség házkutatást tartott a székely festőművész házában, és többször hallgatták ki gyanúsítottként. Három nappal később lefoglalták az erdélyi magyar író és költő szobrát is.

A Wass Albert szobor elkobozásáról szóló rendőrségi intézkedés jogellenes volt

, mivel jogszabály a szoborállítás idején a háborús bűncselekményeket elkövető személyek kultuszát nem tiltotta. Románia Legfőbb Ügyészsége a perben beszerzett nyilatkozatában rögzítette:

Wass Albert nem volt elítélve a béke és az emberiség ellen elkövetett bűncselekményekért és háborús bűnök miatt sem.

Menyhárt Gabriella ügyvéd szerint "ezen hatósági túlkapások ellen az erdélyi magyar közösségnek fel kell vennie a harcot és a nemzeti, illetve a nemzetközi szabályozások által előírt jogvédelmi és jogérvényesítő eszközökkel élve meg kell állítania ezen jogellenes hatósági gyakorlatokat és azt ember- és törvénytisztelő gyakorlattá kell változtatnia. Tóth Ferenc szerint ez a győzelem biztató jelzés is azok számára,

„akiket meg tudott félemlíteni a román, Erdélyországot gyarmataként, a magyarságot rabszolgaként kezelő hatalom, és eldugták a felállított szobraikat". Hozzátette: „Demokráciában senkit nem lehet meghurcolni politikai nézetei miatt."

Idén februárban a felmentett székelynél kb. 30 maszkos és civil rendőr újabb hajnali házkutatást tartott, és újabb koncepciós eljárást indítottak ellene Wass Albert kultusz miatt. Lefoglaltak tőle többek között egy számítógépet, egy Nyírő József-CD-t, egy visszacsapó íjat és egy szablyát. Ezen eljárás még folyamatban van Tóth Ferenc ellen, akit szintén Menyhárt Gabriella ügyvéd véd. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat idén márciusban Erdélyben teljesített jogi monitorozó útja során a mostani ügyhöz hasonló szellemiségű és jellegű, rendszerszintű magyarellenes és tipikusan koncepciós eljárásokban megtestesülő tendenciákat tárt fel, minderről az EU, az ENSZ, az Európa Tanács, nemzetközi emberi jogi szervezetek és a magyar, illetve román kormány részére eljuttatandó jelentést és dokumentumfilmet készít.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.