Pesti Srácok

Kisfiút erőszakoltak a migránsok Németországban

Kisfiút erőszakoltak a migránsok Németországban

Nemi erőszakkal gyanúsítanak Németországban három, feltehetően fiatalkorú afganisztáni menedékkérőt.

A Bild keddi beszámolója szerint az eset az észak-rajna-vesztfáliai Solingenben történt, egy fiatalokat gondozó intézményben, amelyben német gyerekek és fiatalok, valamint felnőtt kísérő nélkül érkezett fiatalkorú menekültek laknak. Az áldozat egy 12 éves német fiú, az előzetes letartóztatásba helyezett három feltételezett elkövető – saját bevallásuk szerint – 16, 17, illetve 18 éves. Mivel legalább egyiküket egy másik intézményben is regisztrálták más néven és más életkorral, mindhárom gyanúsítottat az életkor megállapítását célzó eljárás alá vonják – mondta a lapnak a wuppertali ügyészség szóvivője. Az eset április 3-án történt, egy szemtanú jelentette az intézmény egyik gondozójának. (MTI, kép: ripost.hu)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.