Pesti Srácok

Ma tárgyalnak az MNB-törvényről

null

Az Országgyűlés ma változtathat a korábban alkotmányellenesnek ítélt jegybanktörvény-módosításon, az eredeti javaslatnál szűkebb lehetőséget hagyva a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által alapított gazdasági társaságok adatainak titkosítására. A Ház eheti második ülésnapja reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, a képviselők ezt követően előbb megtárgyalják, majd el is fogadhatják az alaptörvény-ellenesnek ítélt MNB-törvénymódosítás újabb módosítását. A parlament törvényalkotási bizottsága azt kezdeményezte, hogy a jövőben csak a jegybank által alapított gazdasági társaságok azon adatait védhesse titkosság, amelyek kiadása veszélyeztetné a társaságok versenyképességét. A testület ülésén Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke alkotmányosnak ítélte a változtatást. Az Országgyűlés kormánypárti többsége március 1-jén, kivételes eljárásban fogadta el a jegybanktörvény szóban forgó módosítását, ám azt Áder János államfő nem írta alá, hanem az Alkotmánybírósághoz továbbította, amely március végén alaptörvény-ellenesnek ítélte az indítvány titkosításra vonatkozó részeit.

Erről dönthetnek még

Döntés várható továbbá a kabinet legutóbbi egészségügyi salátatörvényéről, a kormány bürokráciacsökkentést szolgáló intézkedéseinek következő lépéseiről, emellett új törvényeket alkothatnak az igazságügyi szakértőkről, valamint a védelmi és biztonsági beszerzésekről. A határozathozatalokat követően a Jobbik kezdeményezésére tartanak négyórás vitát az egészségügyről, majd az állami tisztviselők jogállásának és illetményrendszerének átalakítása kerül terítékre a kormány kezdeményezésére.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.