Pesti Srácok

Még nem tudják a boltok, hogy kinyitnak-e vasárnap

Még nem tudják a boltok, hogy kinyitnak-e vasárnap

Kompenzációs rendelkezés bevezetése is felmerülhet a vasárnapi boltzár visszavonását követően. Az elképzelések szerint arra is szabályt alkothatnak a jövőben, hogy a munkaerő­hiánnyal küzdő áruházak biztosítsák a kiszolgáláshoz szükséges kötelező létszámot, illetve a vasárnapi pótlékok mértéke is jelentősen változhat – értesült a Magyar Idők.

A kormány tegnap nyújtott be törvénymódosítást a vasárnapi boltzár megszüntetésére, és a parlament akár már ma szavazhat róla. Ebben az esetben már következő vasárnap kinyithat az összes bolt – feltéve, ha akarnak. A Tesco, a Spar és a Lidl ugyanis úgy nyilatkozott a Magyar Időknek, hogy csak azokon a helyeken nyitnak ki, ahol ezt a vásárlói igények megkívánják.

Teljes mértékben visszaáll a régi rendszer, megszűnik az egy évvel ezelőtt bevezetett összes korlátozás. A nagy áruházláncok vasárnap is kinyithatnak, visszatérhetnek az egész héten működő éjjel-nappali boltok, valamint a virágboltok, pékségek és újságosok részleges vasárnapi korlátozását is feloldják. Az új szabály szerint másfélszeres bér jár a vasárnapi munkáért, az ünnepnapokon és munkaszüneti napokon végzett munkáért pedig kétszeres.

PestiSracok facebook image

A tavaly bevezetett vasárnapi boltzár célja az volt, hogy minden munkavállalónak legyen legalább heti egy pihenőnapja, valamint a forgalmat is a helyi kézben levő kiskereskedelmi vállalkozások felé akarta terelni a kormány a nemzetközi áruházláncoktól. Mindkét célkitűzést teljesítette az intézkedés, ráadásul a foglalkoztatás sem csökkent, noha sokan előre ettől féltek. Sőt, ellenkezőleg: a vasárnaponként újra kinyitó multik által alacsonyan tartott bérek miatt folyamatos az elvándorlás, így munkaerőhiánnyal küzd az ország.

(forrás: Magyar Idők)

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.