Pesti Srácok

Több áruházlánc kinyit már most vasárnap

Több áruházlánc kinyit már most vasárnap

Több kereskedelmi lánc kinyitja áruházait már most vasárnap, miután pénteken kihirdették az ezt lehetővé tévő törvényt, de vannak köztük olyanok is, amelyek már korábban, a most hatályát vesztő törvény alapján tervezték az április 17-i nyitva tartást.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy április 17-én, vasárnap áruházai közül 147-et megnyit a vásárlók előtt, miután pénteken kihirdették és szombaton hatályba lép a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvény. Az érintett áruházak vasárnap reggel 6 - bizonyos áruházak reggel 5 - és este 10 óra között várják a vásárlókat. Az áruházakban kizárólag azok a munkatársak dolgoznak majd, akik önként vállalták a vasárnapi munkavégzést - hangsúlyozta a cég.

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. - mint közleményében fogalmaz - a vásárlói igényekre tekintettel vasárnap kinyitja mind a 108 áruházát, miután hatályba lép a vasárnapi zárva tartás visszavonásáról szóló törvény. Az Aldi üzletei április 17-től vasárnaponként 8 és 18 óra között lesznek nyitva. Az Aldi 2008-ban nyitotta meg első áruházát Magyarországon, jelenleg több mint 2000 magyar munkavállalót foglalkoztat.

PestiSracok facebook image

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. fokozatosan vezeti be új nyitvatartási rendjét, így április 17-én csak a már korábban is betervezett 67 egység tart nyitva - közölte a társaság. Öt olyan Spar szupermarket várja majd a vásárlókat, amely a most hatályát vesztő törvény szerinti egy szabadon választható vasárnapi napot április 17-én kívánt felhasználni. Az üzletek szándékukat jogszerűen, az előírt határidőt betartva, a vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról rendelkező jogszabály elfogadásától függetlenül már korábban bejelentették - hangsúlyozta a Spar. Ezeken az áruházakon kívül az a 11 Spar üzlet és 51 Spar express koncepciójú OMV-shop tart nyitva, amelyek a vasárnapi boltzárra vonatkozó törvény hatálya alatt is folyamatosan nyitva lehettek. A Spar Magyarország hálózatát jelenleg 32 Interspar hipermarket, 344 Spar és City Spar szupermarket, valamint 87 franchise áruház alkotja.

Az Auchan Magyarországon teljes arculatváltáson ment át, az új imázs indulásával összehangolva április 17-én, vasárnap reggel 8 és 20 óra között nyitva tart az Auchan 14 áruháza. Az Auchan Magyarország Kft. 19 áruházat és 18 diszkont üzemanyag-töltőállomást üzemeltet, csaknem 7000 embert, köztük több mint 360 megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztat Magyarországon.

A Lidl Magyarország korábbi tájékoztatását pénteken megismételve azt közölte: az áruházlánc a munkavállalók érdekeit is szem előtt tartva megvizsgálta a boltok működési rendjét. A csaknem 4000 dolgozó érdekeit képviselve, az elkészült heti munkaidő-beosztásokat tiszteletben tartva úgy döntöttek, hogy most vasárnap még nem nyitják ki az üzleteket. A törvény hatályba lépése után a Lidl az abban foglaltaknak megfelelően fog eljárni - írták.

A Media Markt csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t: ahhoz, hogy megteremtsék a vasárnapi nyitvatartás optimális feltételeit, egyeztetésre van szükség dolgozóikkal. Ha az új törvény hatályba lép és az egyeztetések is lezajlanak a következő napokban, akkor jövő vasárnap, tehát április 24-én már az ország összes Media Marktja nyitva lehet.

Az IKEA lakberendezési áruházlánc azt közölte, hogy most vasárnap még nem nyit ki, a cég jelenleg vizsgálja, hogy az elfogadott törvényjavaslathoz igazodva mikortól alakíthatja át a működését úgy, hogy a hét minden napján biztosíthassa a vásárlás lehetőségét.

A Penny Market azt a döntést hozta, hogy valamennyi üzletük reggel 8-tól 18 óráig nyitva tart vasárnap. Ugyanakkor ezen a vasárnapon a munkavégzés kizárólag önkéntes alapon történik, amelyért a törvényi mértéknél lényegesen magasabb, 200 százalékos pótlékot fizetnek.

A Hervis sportszer- és sportruházati lánc 27 magyarországi üzletéből 5 fővárosi és 15 vidéki bolt már most vasárnap nyitva lesz a többi Hervis áruház pedig jövő vasárnap csatlakozik a heti hét napos nyitvatartáshoz.

A társaság közleménye idézi Viola Krisztinát, a Hervis Sport- és Divatkereskedelmi Kft. ügyvezetőjét, aki elmondta: a dolgozók körében is népszerű a kormány döntése, a legtöbb üzletben több önként jelentkező is volt a vasárnapi munkára.

Több bevásárlóközpont hivatalos honlapján jelezte, hogy egyes boltjaik már most vasárnap nyitva lesznek, így többek között a budapesti Árkád, a MOM Park, az Aréna Plaza, a Csillagvár és az Ázsia Center. A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) az MTI megkeresésére pénteken közölte: a kereskedők visszajelzése szerint a többségük nyitni akar. Az egyes üzletek megnyitása az érintett kereskedő döntésén is múlik, erről a központok nem tudnak konkrét tájékoztatást adni.

Forrás: MTI

Fotó: szelektalok.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.