Pesti Srácok

Újabb szomorú részlet az elhunyt volt TV2-s riporter kapcsán

Újabb szomorú részlet az elhunyt volt TV2-s riporter kapcsán

Esküvőjére készült a 44 éves fiatalember – írja a Blikk. A Tények riportere a Juhász Péterrel kapcsolatos márciusi eset után hagyta ott a csatornát és hétfőn kezdett új munkahelyén az ATV-nél. Pénteken, munka közben lett rosszul, végül a kórházban életét vesztette.

A Blikk úgy tudja, a 44 éves fiatalember az esküvőjére készült, és a Tényekben lévő munkája miatt megélt támadások okozta lelki sérülései is lassan gyógyultak.

A Tények volt riporterét, aki nemrég a Juhász Péter-ügy miatt azonnali hatállyal távozott a TV2-től pénteken lett rosszul az ATV épületében. A helyszínen kollégái próbálták újraéleszteni, szívmasszázst alkalmaztak, majd rohammentővel vitték kórházba, ahol azonban már nem tudták megmenteni az életét.

PestiSracok facebook image

Az ATV mély megrendüléssel erősíti meg a sajtóban megjelent híreket, amelyek szerint pénteken munkavégzés közben váratlanul rosszul lett, majd nem sokkal később elhunyt az ATV csapatához hétfőn csatlakozott kollégánk, Szabó Tibor. Tibor a TV2 Tényektől igazolt az ATV-hez, ahol hétfőn állt munkába. Emberi és szakmai hozzáállásával néhány nap alatt kivívta a közösség tiszteletét és szeretetét. Az ATV osztozik Tibor szeretteinek gyászában – áll a csatorna közleményben.

Forrás:

Blikk

Fotó:

Blikk

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.