Pesti Srácok

A tanárok és a diákok is elégedettek voltak a matek-érettségi nehézségével

null

Megoldhatónak, a középszintű tételsor első részét kifejezetten könnyűnek találták a kedden matematikából érettségiző diákok - derült ki a középiskolai tanárok nyilatkozataiból.

A bátonyterenyei Nógrád Megyei Váci Mihály Gimnázium igazgatója, Tóth Lászlóné elmondta, az első feladatlapot kicsit könnyebbnek értékelték, a másodikat nehezebbnek látták a diákok. Az idő elég volt a vizsgakérdések megválaszolására, a diákok bizakodnak - fogalmazott az igazgató.

A pécsi Leőwey Klára Gimnázium szaktanárai szerint összességében "jól megírható, nem túl nehéz" feladatokat kaptak a tanulók a középszintű matematika érettségi írásbelijén. Bereczkiné Székely Erzsébet, a gimnázium matematika-munkaközösségének vezetője elmondta, hogy az első részben többnyire egyszerű, akár általános iskolás tudással is megoldható" feladatok szerepeltek, néhány kérdés azonban gondolkodásra késztette a tanulókat. A diákok szövegértésén az írásbeli második részében is sok múlt, ugyanis volt olyan tétel, amit többféleképpen is lehetett jól teljesíteni - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

A matematika-munkaközösség vezetője arról is beszámolt, hogy a tanulók túlnyomó többsége kihasználta a rendelkezésre álló időt, a tárgyból erősebbek elégedettek voltak a feladatsorral, míg a matematikából szerényebb képességűek számára "küzdelmesebb" volt az írásbeli teljesítése.

- mondta a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium igazgatója.

Németh Tibor kifejtette, a feladatsor első része korrekt és megoldható volt, a diákok szerint olyan feladatokat kaptak, amikre számítottak, amikre készültek. A feladatsor második részében egyik-másik feladat nehéz volt az érettségizők szerint, de többségében itt is olyan feladatokat kaptak, amikre korábban készültek. Emelt szinten összességében a várakozásoknak megfelelő feladatokat kaptak a diákok, mindegyikkel foglalkoztak, némelyikkel kiemelten is az órákon - jelezte Németh Tibor.

A szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákjai a feladatsor első részét a megfelelő felkészülés után könnyűnek találták - mondta Fuksz Éva szaktanár. A második rész első fele szintén "leküzdhető", az utolsó három feladat azonban a diákok szerint kifejezetten nehéz volt, és a tanárok is úgy látták, mindegyiknek megvan a maga buktatója - közölte a szakember. Hozzátette, a diákok közül szinte mindenki kihasználta a rendelkezésre álló három órát, az első vizsgázók tíz perccel az idő lejárta előtt hagyták el a termet. Mint mondta, bízik benne, hogy az érettségizői közül mindenki legalább 60 százalékosra meg tudta írni a feladatsort.

Kelemen Lászlóné, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Zay Anna Egészségügyi, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium igazgatója is hasonlóan nyilatkozott, szerinte az érettségizők könnyen megoldhatónak ítélték az első feladatrészt, a második viszont nehéz volt annak ellenére, hogy ebben is voltak könnyebb feladatok. A matematikatanárként dolgozó pedagógus megjegyezte, különösen nehezek voltak a kombinatorikai és valószínűségszámítási feladatok, de tanári szemmel összességében jól összeállított és sok mindenre rákérdező matematikai feladatsort kaptak az idei érettségizők.

Az eduline.hu portálon megjelentek szerint halmazelmélet, gráfos feladat és trigonometria is szerepelt a matematika érettségi írásbeli tételei között. A vizsga második részében egy síkidom belső szögeit kellett kiszámolni, valamint emelkedő számsorokat kellett összehasonlítani. A tételek között volt valószínűségszámítás és választható volt egy függvényes, hozzárendeléses feladat is.

Az érettségi szerdán a történelem írásbelikkel folytatódik.

Forrás: MTIFotó: blikk.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.