Pesti Srácok

Befejeződött a Széll Kálmán tér felújítása

null

Befejeződött kedden Buda legforgalmasabb csomópontja, a Széll Kálmán tér rekonstrukciója - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

A közlemény szerint a mintegy 5,3 milliárd forintnyi fővárosi, kormányzati és uniós forrásból 400 nap alatt felújított teret teljesen átépítették. A metróépületet - a vázszerkezet kivételével - teljesen visszabontották és egy modern arculatú, könnyed hatást keltő, tágas üvegfalú létesítményt építettek a helyére. Egységesebb lett a tér építészeti arculata, miután elbontották a vendéglátóegységeknek helyet adó, a metrókijárat melletti épületet és bódékat - tették hozzá. A kereskedelmi funkciókat az új szolgáltató épületbe és a Széll Kálmán tér déli részén lévő, új támfalépületbe helyezték át. Az üzlethelyiségek hasznosítására a Budapest Főváros Vagyonkezelő Zrt. jelentetett meg tendert - írták. Átalakították az autóbusz-végállomásokat, a villamosmegállókat, a teret határoló utakat és a villamosvágányok nyomvonalát. Új, a Vérmező úttal párhuzamosan futó kerékpárút is épült, amely kapcsolatot teremt a Vár két oldala között. A BKK szerint a korábbi csupasz betonfelületek helyett jelentősen nőtt a zöldfelületek aránya: 182 fát telepítettek a térre és több mint 700 négyzetméternyi füvesített terület alakítottak ki. A munkálatok során kicserélték a környékén futó közművezetékek nagy részét, többek között vasúti, elektromos, távközlési kábeleket, víz- és távhővezetékeket, csatornaszakaszokat. Nemsokára új, integrált szolgáltatásokat nyújtó BKK-ügyfélközpont nyílik a téren, ahol a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető. Egyes egységeket, így a liftet, a mozgólépcsőt, valamint az ügyfélközpontot a jogszabályi előírások miatt csak később, a használatbavételi engedélyek megszerzése után üzemelik be - áll a közleményben.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Fotó: PestiSrácok.hu; Horváth Péter Gyula

Átadták a Széll Kálmán Teret 2016.05.10. Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.