Pesti Srácok

Hétfőn kezdődik a magyar írásbeli érettségi

null

Hétfőn a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli vizsgájával megkezdődik az idei tanév május-júniusi érettségi időszaka, amelyben mintegy 112 ezren adnak számot tudásukról. Ebben a vizsgaidőszakban lép életbe az a szabály, amely szerint a középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi időszakban a vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat teljesítésének igazolása. Ha a vizsgázó ezt a feltételt nem teljesíti, akkor nem kezdheti meg az érettségit.

A magyar nyelv és irodalom vizsgatárgy középszintű írásbeli vizsgája 240 percig tart. A vizsgázóknak két feladatlapot kell kitölteniük: a szövegértési feladatokra 60 perc, a szövegalkotási feladatok megoldására pedig 180 perc áll a rendelkezésükre.

A diákok először a szövegértési feladatokat oldják meg, és csak e feladatlapok beadása után kezdhetik meg a szövegalkotási feladatlap kitöltését.

PestiSracok facebook image

A vizsgázók a szövegértési feladatlapon belül tetszésük szerint oszthatják meg a rendelkezésükre álló időt az egyes feladatok között és azok megoldásának sorrendjét is meghatározhatják.

A szövegértési feladat szövege általában egy esszé, ismeretterjesztő céllal íródott tanulmány, publicisztikai mű egésze vagy részlete. A feladatok megoldása általában a kérdésre adott válasz szöveges kifejtése, esetenként megadott válaszvariációk közötti döntés.

A szövegalkotási feladatlap esetében a vizsgázó három eltérő típusú, műfajú és témájú szövegalkotási feladatból választ egyet. A diák által választott feladat megoldásának elvárható terjedelme 500-1500 szó.

A magyar nyelv és irodalom tárgy emelt szintű írásbeli vizsgája 240 perces. Az írásbeli egy nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból és három különböző szövegalkotási feladatból tevődik össze. A vizsgázók szintén a tetszésük szerint oszthatják meg az egyes feladatok között a rendelkezésükre álló időt, és azok megoldásának sorrendjét is meghatározhatják.

A nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsor egy alkotáshoz kapcsolódik. A nyelvi és az irodalmi műveltséget vizsgáló kérdések aránya hozzávetőlegesen 40-60 százalék. A három szövegalkotási feladat különböző témákról adott szempontú és műfajú önálló szöveg alkotását írja elő.

Az írásbeli feladatok megoldásakor közép- és emelt szinten is lehet helyesírási szótárt használni, ebből vizsgacsoportonként legalább négy példány szükséges. A szótárról a vizsgát szervező intézmény gondoskodik.

Az idén május 2. és június 24. között a középiskolákban (a húsz kormányhivatal szervezésében) 1161 helyszínen zajlanak az érettségi vizsgák.

Az érettségizők közül csaknem 76 ezren tesznek ebben a vizsgaidőszakban "rendes" érettségit, azaz szerezhetnek érettségi bizonyítványt. Rajtuk kívül - a vizsgarendszer által nyújtott lehetőségekkel élve - mintegy 36 ezren tesznek legalább egy tárgyból valamilyen fajta érettségit.

Az írásbelik május 2-ától május 24-éig tartanak. Az emelt szintű szóbeli vizsgák kezdő időpontja június 2., a végső időpontja június 9., a középszintű szóbeli vizsgák június 13. és 24. között lesznek.

A jelentkezők együttesen több mint 411 ezer vizsgát tesznek majd le. (Érettségi bizonyítványaikba és tanúsítványaikba további csaknem 38 ezer korábban megszerzett érettségivizsga-eredmény kerül majd várhatóan be.)

Az érettségik kedden a matematika írásbelikkel folytatódnak.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.