Pesti Srácok

Kétharmados Gyurcsány elutasítottsága

Kétharmados Gyurcsány elutasítottsága

A magyarok közel kétharmada, mintegy 64 százalékuk nem szeretné semmilyen fontosabb politikai pozícióban látni Gyurcsány Ferencet – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készült legfrissebb közvélemény-kutatásából. A bukott kormányfő balatonőszödi beszédének 10. évfordulójával összefüggésben készült felmérés arra is rámutat ugyanakkor, hogy csak egy szűk kisebbség (a teljes felnőtt népesség 15 százaléka) szimpatizál valamennyire Gyurcsány Ferenccel.

A kérdésben a baloldali (MSZP, DK, Együtt, PM) szimpatizánsok is megosztottak: harmaduk (32 százalék) szintén elutasító a volt miniszterelnök politikai szerepvállalásával kapcsolatban.

Februárban a Borsnak Gyurcsány úgy fogalmazott, sok olyan politikust látott már, akik „népszerűek voltak, de nem sokra mentek vele, ma már a nevük sem biztos, hogy eszébe jut az embereknek” Példaként akkor a Demokratikus Koalíció elnöke Szili Katalint és Dávid Ibolyát említette. „ Egy politikusnál egyáltalán nem fontos, hogy népszerű legyen” közölte a Borssal Gyurcsány.

PestiSracok facebook image

Forrás: PS/borsonline/Fotó: Nézőpont Intézet

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.