Pesti Srácok

Kövér az unió parlamenti elnökeinek is elmondta: A kötelező betelepítés elfogadhatatlan!

null

A kötelező betelepítés elfogadhatatlan, a betelepítésnek csak önkéntes alapon lehet helye, a tervezett pénzbeli szankcionálás pedig nem európai szolidaritás, hanem annak megcsúfolása - jelentette ki felszólalásában Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Európai Unió parlamenti elnökeinek luxembourgi konferenciáján hétfőn.

A szankciókkal fenyegetés nem túl demokratikus

Kövér László úgy fogalmazott, „a szankcionálással és az uniós források megvonásával való fenyegetőzés nem vall demokratikus hajlamokra." Ez ugyanaz az erőpolitika, amit a magyaroknak 1990 előtt egy másik unió részéről már megtapasztaltak - hangsúlyozta. Kijelentette, Magyarország hajlandó anyagi áldozatot vállalni és kész segítséget nyújtani minden olyan esetben, amely a válságnak az Európán kívüli megoldását célozza. Elmondta, hogy Magyarország nem ért egyet az Európai Bizottságnak a dublini rendszer megreformálására tett javaslatával, amely nem a tagállamok konszenzusán alapul. Úgy vélekedett, a migráció Európa számára elsődlegesen biztonsági kérdés. Magyarország az Orbán Viktor miniszterelnök által bemutatott Schengen 2.0 akcióterv révén megoldást kínál Európa biztonságának megőrzésére, amelynek alapeleme a schengeni rendszer megvédésének deklarálása, a külső határok védelme.

PestiSracok facebook image

- mondta.

Hozzátette, a megoldás része az is, hogy a migránsok beáramlását az Európai Unión kívül kell megállítani. Külön kell választani a védelemre szorulókat a gazdasági migránsoktól, valamint zárt uniós üzemeltetésű menedékkérő-regisztrációs központok felállítására van szükség. Ennek érdekében visszafogadásra és visszatérésre vonatkozó megállapodásokat kell kötni a származási és a tranzitországokkal, és ezeknek érvényt is kell szerezni - emelte ki a házelnök.

Nem kérünk az Európai Egyesül Államokból

Kövér László a konferencián hangsúlyozta, hogy az Európai Uniót meg kell erősíteni. A politikus leszögezte, szemben az „Európai Egyesült Államok" gondolatával „Magyarország az európai alaptézis pártján áll".

- mondta.

Úgy vélekedett, két alapértékben „nem tudunk, nem fogunk" kompromisszumot kötni, az egyik a népakarat, azaz a demokrácia érvényesülése, a másik az állami szuverenitás gyakorlása. Kövér emlékeztetett, hogy amikor beléptünk az Európai Unióba, azért tettük, mert európai demokráciában akartunk élni, olyan rendszerben, ahol tiszteletben tartják a nép, a választópolgárok akaratát.

Juncker és a full time-európaiak

A házelnök úgy vélte, hogy ehhez képest a római antitézisben" foglalt gondolat egyik képviselője, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke úgy vélekedik, hogy az európai miniszterelnökök túlságosan hallgatnak a választóikra, és ezért nem "full time" európaiak.

- tette fel a kérdést felszólalásában a házelnök. Kövér László hangsúlyozta, Magyarország az Európai Unióba való belépésekor szuverenitása megosztásáról döntött és nem szuverenitása feladásáról.

- kérdezte a házelnök.

Forrás: MTI

Fotó: OGY Sajtóiroda

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.