Pesti Srácok

Leáldozott az unokázás ideje – Elképesztő sztorikkal csalnak ki pénzt az idősöktől

Leáldozott az unokázás ideje – Elképesztő sztorikkal csalnak ki pénzt az idősöktől

Csökkent az úgynevezett unokázós csalások száma, de új módszerekkel csalnak ki pénzt az idősektől - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) főkapitányi biztosa.

Tarcsa Csaba dandártábornok elmondta, főleg a fővárosban és Pest megyében tapasztalták, hogy idős embereket szólítanak meg az utcán, kórház után érdeklődnek, majd ráveszik őket arra, hogy üljenek be a kocsiba, és mutassák az utat oda. Közben eljátsszák, hogy telefonon megtudják, a rokonuknak le kell vágni a lábát, hacsak nem fizetnek egy nagyobb összeget a kórháznak.

Az elkövetők meggyőzik a sértettet, hogy adjon kölcsön pénzt, és zálogban nála hagynak egy euróval és dollárral tömött táskát. A pénzes táskát azonban kicserélik egy papírral tömöttre. Ilyen módon 23 esetben csaltak ki pénzt, százezer és másfélmillió forint közötti értékben.

PestiSracok facebook image

A főkapitányi biztos elmondta, új módszer például, hogy egy értéktelen ajándékcsomagot visznek a sértetteknek, állítólag egy multicég képviseletében, és azt kérik, fizessék ki a 10-20 ezer forintos szállítási díjat. Kifigyelik, hol tartja az idős ember a pénzét, elterelik a figyelmét például azzal, hogy vizet kérnek, és meglopják.

Új módszer az is, hogy beszédbe elegyednek az idős emberrel, kikérdezik, milyen betegsége van, és "akciósan" értéktelen paplanokat ajánlanak neki a keringési panaszokra, ízületi vagy daganatos betegségekre, majd az előző módszerhez hasonlóan kifigyelik, hol tartja a pénzét és a figyelem elterelésével meglopják.

Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a modern kriminológia már nem bűnmegelőzésről, hanem veszélymegelőzésről beszél. Kiemelte, azok a nemzetállamok tudnak a globalizációs kihívásokkal, így a kriminalitással szemben eredményesen fellépni, ahol nagyon magas szintű a közösségi, társadalmi bűnmegelőzés, ezért felértékelődik a társadalmi prevenció.

Terdik Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese a sajtótájékoztatón beszámolt egy felderítésről, két nő szórólapterjesztőnek adta ki magát, így bejutottak ingatlanokba, elterelték a sértettek figyelmét, majd készpénzt és ékszert vittek el. Menekülésüket két férfi segítette autóval. Az elkövetők 2015 vége és 2016 áprilisa között tíz ügyben összesen 25 millió forint kárt okoztak, például Sarkadon, Kőszegen, Balmazújvárosban, Szegeden.

Horváth Lajos ezredes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese öt ügyről számolt be. Egy férfi és egy nő a klasszikus "unokázós" csalással próbálkozott, a nőt tizenegy, a férfit tíz ügyben gyanúsították meg. Vácon szintén "unokázós" csalással próbálkoztak, de az idős nő mellett állt éppen a lánya, akire az elkövetők hivatkoztak. Amíg a nő szóval tartotta a telefonálókat, a lánya értesítette a rendőröket, akik így elkapták az elkövetőt. Kérdésre válaszolva Horváth Lajos elmondta, bűnözői körök adják-veszik a régi, nyomtatott telefonkönyveket, amelyeket fel tudnak használni ehhez a csaláshoz.

Monoron három férfi uzsoratartozásra hivatkozva csalt ki pénzt idősektől, 2 millió forint értékben. Dabason pedig az Elműre hivatkozva telefonáltak egy idős asszonynak, hogy túlfizetése van, de a nő gyanakodott, értesítette a rendőröket, akik elfogták az elkövetőt.

A főkapitány-helyettes elmondta azt is, keresnek három férfit, akik idős emberekhez mentek be, vizet kértek vagy drótot, és a sértettek figyelmét elterelve elvették a pénzüket. Gyálon 2,5 millió, Pilisszentivánon 1,5 millió forintot szereztek meg így.

Forrás: MTIForrás: elitreaders.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.