Pesti Srácok

Magyarország lépten-nyomon kötelezettséget szeg az Európai Bizottság szerint

null

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt – jelentették be az európai uniós végrehajtó testület csütörtöki sajtótájékoztatóján Brüsszelben. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) bosszúnak, a Fidesz büntetésnek nevezte az intézkedést.

A brüsszeli bizottság felszólító levelet küldött Magyarországnak, amelyben arra sürgette a kormányt, hogy hozza összhangba az egyenlő bánásmódra és az oktatásra vonatkozó jogszabályait, valamint oktatáspolitikájának gyakorlati végrehajtását a faji egyenlőségről szóló uniós irányelvvel, amely tiltja a faji vagy etnikai alapú oktatási diszkriminációt. A bizottság több szempontból is aggályosnak találja a magyar jogszabályokat és igazgatási gyakorlatot, mert a roma gyermekek aránytalanul magas számban járnak szellemi fogyatékos tanulóknak szánt speciális iskolákba, valamint jelentős hányaduk vesz részt elkülönített oktatásban a többségi iskolákon belül. Az Európai Bizottság szerint a „fellépés célja, hogy a roma gyerekek azonos feltételek mellett vehessenek részt a magas színvonalú oktatásban”, ami a munkalehetőségeiket és a társadalmi befogadásukat is előmozdítaná.

Bosszút áll és büntet az Európai Bizottság

PestiSracok facebook image

Az Emmi szerint a procedúra egyszerű bosszú. Brüsszel ugyanis tavaly ősszel azzal a kéréssel fordult az uniós tagállamokhoz, hogy a felzárkózási pénzeket a bevándorlók integrációjára költsék, a magyar kormány azonban ellentmondott, és a rászoruló gyerekek felzárkózására fordítja az összegeket. Az eljárás megindításának előkészítése során figyelmen kívül hagyták a magyar válaszokat. Brüsszel érezhetően azért akarja büntetni Magyarországot, mert az nem támogatja a migránsok betelepítését – közölte a tárca. Hozzáfűzték, hogy az eljárás megindítása azért is meglepő, mert a korábbi uniós vezetés idején még a kritikusok is elismerően szóltak a felzárkózás érdekében tett magyar intézkedésekről.

A Fidesz szerint Brüsszel meg akarja büntetni Magyarországot, mert nem a bevándorlókra, hanem roma gyerekek oktatására fordítja a pénzt. A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a Párbeszéd Magyarországért, a Demokratikus Koalíció (DK) és a Magyar Liberális Párt (MLP) is bírálta a kormányzatot annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság (EB) kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt.

Éppen a kvótaellenes országokat

Különös egybeesés, hogy másik két kvótaellenes V4-es országot, Csehországot és Szlovákiát is most találta meg ugyanezzel az érveléssel az Európai Bizottság. Amennyiben Magyarország két hónapon belül nem ad kielégítő választ a megkeresésre, az Európai Bizottság továbbléphet az eljárásban, és úgynevezett indokolással ellátott véleményt intézhet a magyar hatóságokhoz. Ilyet szintén ma küldött az EB Bulgáriának, Magyarországnak, Lettországnak, Litvániának és Szlovákiának külföldiek földvásárlására vonatkozó jogszabályok miatt korábban megindított kötelezettségszegési eljárások folytatásaként. A magyarországi rendszer az EB meglátása szerint "nagyon korlátozó", és teljes mértékben megtiltja a jogi személyek földvásárlását. A bizottság a magyar jogszabályban kifogásolja a gazdálkodó, mint fogalom törvényi meghatározását, azt az előírást, hogy a gazdálkodó maga kell gazdálkodjon a földön, illetve azt is, hogy csak az juthat földhöz, aki mezőgazdasági termelőnek minősül.

Az eljárások második szakaszba léptetése nyomán az érintett országoknak két hónapja van arra, hogy a kifogásolt jogszabályokat összhangba hozzák az uniós szabályokkal, máskülönben a bizottság az Európai Bírósághoz fordulhat.

forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.