Pesti Srácok

Nem érkeznek az aláírásgyűjtő ívek a népszavazási kezdeményezésekhez

Nem érkeznek az aláírásgyűjtő ívek a népszavazási kezdeményezésekhez

Sem az MSZP, sem Kész Zoltán független képviselő nem adott le eddig aláírásgyűjtő ívet a népszavazási kezdeményezéséhez – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI). Az MSZP az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének tilalmáról, Kész Zoltán pedig az állami cégek bérplafonjáról szeretne referendumot tartatni.

A termőföldre vonatkozó kérdést Gőgös Zoltán szocialista politikus magánszemélyként nyújtotta be, a kérdés úgy szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének a tilalmáról?” Az NVB tagjainak többsége tavaly november 30-án arra hivatkozva tagadta meg az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, hogy a kezdeményezés költségvetési – így tiltott – tárgykört érint, megfogalmazása pedig nem teljesen egyértelmű. Ez ellen bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be, a Kúria pedig arra hivatkozva, hogy a népszavazási kérdés tárgya és a költségvetés között csak közvetett kapcsolat van, hitelesítette a kérdést. A Gőgös Zoltán által kezdeményezett népszavazáshoz június 28-ig lehet gyűjteni az aláírásokat.

Kész Zoltán tavaly december 21-én nyújtott be tizenhárom, a korrupció visszaszorításával, valamint a kétmillió forintos bérplafonnal kapcsolatos népszavazási kérdést az NVI-hez. Ebben a kezdeményezésben június 3-ig lehet gyűjteni az aláírásokat. Az MSZP áprilisban jelezte, hogy közösen gyűjtik az aláírásokat. A szervezőknek 120 napjuk van összegyűjteni a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást. Az összegyűjtött aláírásokat a szervező egyszer nyújthatja be a Nemzeti Választási Bizottsághoz ellenőrzésre, a pótlólag vagy nem a szervező által benyújtott aláírásgyűjtő íven szereplő aláírás érvénytelen. Ha az érvényes aláírások száma eléri a kétszázezret, az Országgyűlésnek 30 napon belül el kell elrendelnie a népszavazást. Ha az érvényes aláírások száma száz- és kétszázezer között van, az Országgyűlés hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy elrendeli-e a népszavazást.

PestiSracok facebook image

forrás: MTI, kép: lakihegyradio.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.