Pesti Srácok

Őszöd10 - Gyurcsány legfeljebb azt bánja, hogy csúnyán beszélt

Valami készül a Gyurcsány-párt háza táján az Őszödi beszéd tízedik évfordulójára – legalábbis ezt sejtetik a bukott kormányfő által közzétett sejtelmes videók. A közösségi oldalon megosztott poszt hozzászólásaiban a pártelnök hívei kiemelik, Gyurcsány túlfűtött szavai gerinces emberre vallanak.

Már a második sejtelmes videót osztotta meg a Facebook-on Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, amelyben arról faggatja önmagát, bánja -e hogy csúnyán beszélt. A bejegyzés apropójául a hírhedt Őszödi beszéd tízedik évfordulója szolgál. Elképzelhető, hogy Gyurcsány e lépésével csak politikai ellenfeleit próbálta beelőzni azzal, hogy ő maga is foglalkozik a kínos vallomással.

Gyurcsány Ferenc Facebook-híveit ugyanakkor tíz év után is láthatóan foglalkoztatja a téma. Mint egy hozzászóló fogalmaz, „az vessen rá követ,aki egy zárt körben indulatosan és igen, időnként, csúnyább szavak használatával még soha nem beszélt. Mi is követtünk már el hibákat, de a gerinces emberek be ismerik és kijavítják, tanulnak a hibákból”.

PestiSracok facebook image

Forrás: facebook.comFotó: facebook.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.