Pesti Srácok

Tölgyessy szerint ettől fél a Fidesz

Tölgyessy szerint ettől fél a Fidesz

Intenzív választási kampányra számít akár már a jövő nyártól Tölgyessy Péter. A politikai elemző az InfoRádiónak adott interjút, amelyben a következő választási kampány mellett szó esett a baloldalról és az Orbán-rendszerről is.

– fogalmazott Tölgyessy Péter politikai elemző - a kormánypártok – 2018-as parlamenti választást megelőző kampányáról. Az egykori fideszes képviselő szerint 2017 nyarán-őszén lesznek még nagy dobások, olyan mint a rezsicsökkentés volt. Tölgyessy Péter úgy vélte, könnyen lehet, hogy még Orbán Viktor sem tudja mi lesz ez a népszerűségnövelő kampányfogás, ám feltételezte, hogy már dolgoznak rajta.

PestiSracok facebook image

A politikai elemző feltételezése szerint a kormánypártok nem fognak kockázatot vállalni. Szerinte ha a Fidesz veszít, a hatalomra kerülő pártok egészen más folyamatokat indíthatnak el a jelenlegi, végletesen centralizált hatalmi szerkezet helyett, ráadásul az ellenzék összes pártja új rendszerváltásban gondolkodik.

Tölgyessy Péter szerint a baloldal távol áll a nagy sikertől, legfeljebb egy patthelyzetet tudna teremteni. A Fidesznek szerinte az új mozgalmaktól van félnivalója. A baloldalon jelenleg dominanciaharc zajlik, hogy ki legyen az új vezére, ki állítsa helyre az egységet – fogalmazott Tölgyessy Péter. Az MSZP-nek nincsen igazán vonzó, az egész országot megragadó vezetője – és ez szinte Horn Gyula óta így van, azonban szervezeti ereje továbbra is jelentős.

Az alkotmányjogász kifejtette: a baloldal szinte nem is létezik a fiatal generáció számára, ezért ez behatárolja az új szavazók szerzését.

Az alkotmányjogász az LMP lehetséges jövőjéről is szólva azt mondta, szerinte a zöldpárt mindig az 5 százalékos támogatottság körül mozog majd.

Hangsúlyozta ugyanakkor, a Fidesznek nem az ellenzéktől, hanem az új mozgalmaktól kell félnie. A Fideszt pedig nem a szavazócédula buktatja meg, hanem az, hogy elfogy a felhajtóereje. És ekkor kezdődhet az új rendszerváltás – tette hozzá.

Tölgyessy Péter szerint a magyar kormány nemzetközi megítéléséről és helyéről azt mondta, egyfajta trendet határoz meg Európában. A politikai elemző azt mondta: ha a rendszer elveszíti a felhajtóerejét, akkor könnyen egy új rendszerváltás következhet el.

Úgy véli a Fidesz alapvetően bénítani próbálja az új mozgalmakat. Ha ezt nem tudja, akkor részleges engedményeket tesz, vagy a baloldali pártokra nyomja őket. Utóbbiból viszont a választók többsége nem kér – fogalmazott.

A politikai elemző nem feltétlenül a menekültügyet tartja a meghatározónak a kormány megítélése szempontjából, bár az – ahogy mondta – valóban egy feszítővas. Európában és az Egyesült Államokban is kezd háttérbe szorulni az úgynevezett középre húzás. Tölgyessy Péter szerint Magyarország akkor lenne a legnagyobb bajban, ha másutt is olyan vezető lenne, mint Orbán Viktor, akiknek a hatalmi politika a legfontosabb. Hozzátette: Magyarországnak soha nem volt akkora mozgástere, mint most, az Európai Unióban.

Emlékeztetett arra, hogy Ferenc József császár közelgő 100 évvel ezelőtti halála óta – az övét is beleértve – 11 különböző rendszer volt Magyarországon. Ebből tartós csak három. Tölgyessy Péter szerint az Orbán-rendszer is ilyennek ígérkezik. De valahogy ezeknek a vége minden esetben rendszerváltás lett – jegyezte meg.

Forrás: Inforádió

Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.