Pesti Srácok

Gyurcsány 40 százalékos DK-t akar

Gyurcsány 40 százalékos DK-t akar

A Demokratikus Koalíció az egyetlen igaz stabil pont a Fidesszel szemben állók között – jelentette ki Gyurcsány Ferenc pártelnök csütörtökön, Szegeden.

A DK elnöke mintegy négyszáz fős hallgatósága előtt úgy fogalmazott, nem tudni, mit hoznak a Jobbikon belüli változások, nem látni, mi lesz az LMP-vel, az új elnök megtartja-e az egyet a kurucnak, egyet a labancnak politikáját, és az sem derült ki, mit hoz a szocialisták közelgő kongresszusa, változik-e az MSZP politikája. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, hogy erős baloldalt és baloldali szövetségeseket akar, pártja számára pedig belőtte célnak a 40 százalékos támogatottságot.

Aki nem akar az együttműködésben részt venni, az nem akarja leváltani a Fideszt – mondta Gyurcsány, aki szerint ha „a maradék józanság nem veszett el”, akkor lesz baloldali összefogás 2018-ban is. A DK elnöke ugyanakkor óva intett minden, a kormányváltást kívánó választót a Jobbik támogatásától. Szavai szerint „nem lehet bennünk annyi indulat, hogy a Fideszt lecseréljük egy még rosszabbra”. Kijelentette, a kormányváltás nem önmagáért fontos, hanem azért, hogy jobb élet legyen az országban.

PestiSracok facebook image

MTI kép: civilhetes.net

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.