Pesti Srácok

Látássérültek tanítják vakon tájékozódni a veszprémi tűzoltókat

Pont tíz évvel ezelőtt három tűzoltó vesztette életét egy tűzben a Műegyetemen, mert a sűrű füstben nem találtak ki a pincerendszer labirintusából. Előtte sem volt és azóta sincs olyan képzés vagy rendszeresített gyakorlat, ami felkészítené őket hasonló helyzetekre.

2010-ben a fővárosi tűzoltóság a Vakok Iskolájával lefolytatott egy kísérleti programot, de nem volt utóélete. Nádai Tamás őrnagy, veszprémi tűzoltóparancsnok azóta érlelte magában a gondolatot, hogy a látássérültek tudásával felvértezve sokkal nagyobb biztonságban és hatékonyabban menthetnének a füsttel telítődött a pincékben, ahol gyakorlatilag semmit sem látnak. A parancsnok idén kereste fel a Vakok és Gyengénlátók Veszprémi Egyesületét és arra kérte őket, tanítsák meg a tűzoltóknak mindazt, amit ők tudnak, hogy miként használják a többi érzékszervüket, amikor a szemükre nem hagyatkozhatnak. Az országosan egyedülálló gyakorlat sorozatot februárban kezdték el. Azóta minden héten egy alkalommal veszprémi pincerendszerekben tanulják a vakon tájékozódást, illetve vakon mentést. Több hónapon át tartó közös tanulás után most már ott tartanak, hogy ismeretlen terepen, zegzugos pincéből képesek kimenteni teljes menetfelszerelésben magatehetetlenné vált, bajba jutott társukat. Nádai Balázs őrnagy a tapasztalatok alapján módszertani anyagot ír, hogy azt akár más tűzoltóságok is alkalmazhassák és közösen fejleszthessék tovább a módszert.

Forrás: PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?