Pesti Srácok

Megint elítélték Zalatnay Cinit

Megint elítélték Zalatnay Cinit

Az ügyészség súlyosbító indítványa után kedd délelőtt újra, immár másodfokon is bíróság elé kellett állnia Zalatnay Saroltának, akinek ügyében üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás miatt, különös visszaesőként hoztak ítéletet. Akkora volt a médiaérdeklődés, hogy a kiírt tárgyalóterem kicsinek bizonyult, cserére volt szükség.

Egyórás tárgyalás és másfél órás tanácskozás után Zalatnay Saroltát végül a Budapest Környéki Törvényszék másodfokon jogerősen 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte 3 évre felfüggesztve, folytatólagosan elkövetett csalás miatt, és egy pártfogót rendeltek ki mellé. Az énekesnőnek tehát kötelezően pártfogó felügyelet alatt kell állnia a felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt, és a perköltséget is ki kell fizetnie.

Cini korábban 1 millió 900 ezer forint kölcsönt kapott Abonyi Mónikától, de a vádlottnak sem módjában, sem szándékában nem volt visszafizetni ezt a pénzt – hangzott el a tárgyaláson. Az említett összeget polgári úton követelheti vissza tőle Abonyi Mónika.

PestiSracok facebook image

Az énekesnő az ítélet meghozatala előtt a bíróságnak elmondta: mindig bevállalta, ha valamit rosszul csinált, most is törlesztett volna, ha igaz lenne a sértett állítása, de szerinte nem az. Zalatnay kérte annak a figyelembevételét is, hogy 12 évvel ezelőtt a korábbi ügyében már letöltötte a büntetését, így annak semmi köze a mostani perhez.

forrás és kép: 24.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.