Pesti Srácok

Önkormányzati képviselőt választanak vasárnap Dunaújvárosban

Önkormányzati képviselőt választanak vasárnap Dunaújvárosban

Kilencen szállnak ringbe a vasárnapi dunaújvárosi időközi önkormányzati képviselő-választáson a 4. számú egyéni választókerületben.

Pártszínekben megméretteti magát Lassingleitner Fruzsina (Fidesz), Selyem József (MSZP), Husz­ti Zsolt (DK), Barta Endre (Jobbik), Pappné Grabant Ilona (PM), Balogh Péter (Magyar Munkáspárt) és Harsányi Péter (SZDP), míg Orha Zoltán és Gebei Bálint függetlenként indul. A helyi választási kampányt az MSZP és a DK folyamatos civakodása jellemezte.

Még március végén Gréczy Zsolt nehezményezte, hogy a szocialisták önálló jelöltet indítanak. Feltette a kérdést, miért kell az MSZP-nek Orbánt segítenie.Erre a DK úgy reagált: a megállapodás egyoldalú felmondásával a szocialisták a Fidesznek adják át a körzetet, ezért felszólították az MSZP-t, hogy térjen vissza az egyezséghez.

PestiSracok facebook image
A szocialista Harangozó Tamás a DK zsarolásáról beszélt, az MSZP dunaújvárosi elnöke azt mondta, hogy a megállapodást egyszeri alkalomnak tekintették. Néhány nappal később a „békés együttműködés utolsó esélyeként” Gyurcsány levélben adott ultimátumot Tóbiás Józsefnek, az MSZP elnökének, hogy rendezze a két párt között kialakult konfliktust. Még Molnár Gyula (MSZP) is azt mondta, hogy a szocialistáknak vissza kell lépniük a DK javára. A próbálkozások végül nem vezettek eredményre.

Míg a baloldali pártok vitatkoztak a kampányban, a fideszes Lassingleitner Fruzsina gyakorlatiasabb kampányba kezdett, egyeztetett a lakossággal a gondjaikról, a közreműködésével járdákat, parkolókat újítottak fel, kutyaszemeteseket helyeztek ki, lépcsőket javítottak meg. Új járdákat építettek, továbbá régi padokat hoztak rendbe, és újakat helyeztek ki a közterületekre.

Emlékezetes, a 4-es számú egyéni választókerületben azért kell a szavazóurnákhoz járulniuk a választópolgároknak, mert Gál Roland, a körzet gyilkossággal gyanúsított képviselője lemondott mandátumáról.

Forrás: Magyar Idők, fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.