Pesti Srácok

Ötvenmilliós büntetés a K&H-nak

null

Átfogó vizsgálatának lezárásaként 20 millió forint felügyeleti és 30 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a K&H Biztosító Zrt.-re, a nem megfelelő eljárások, a biztosítási szerződések hiányos tartalmi elemei, illetve az ügyfél-tájékoztatásra és panaszkezelésre vonatkozó jogsértések miatt. A K&H tájékoztatása szerint értelmezik, részletesen tanulmányozzák a határozatot és indoklását.

A bírság összegét nem rendkívüli súlyú jogszabálysértések, hanem a sok feltárt hiányosság és a biztosító piaci súlya határozta meg - közölte a jegybank hétfőn. A MNB átfogó vizsgálatot végzett a biztosítónál, a társaság tevékenységét 2012. október 25-től tekintette át. A hatósági ellenőrzés során feltárt sok hiányosság ellenére a biztosító alapvetően jogszabályszerűen működik - hangsúlyozta tájékoztatásában a jegybank. A jegybanki vizsgálat problémát talált a biztosító vállalatirányítási, ügymenet-kiszervezési és leltározási gyakorlatában, valamint az egyes felügyeleti adatszolgáltatások alátámasztásában is. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződések nyilvántartási, adatszolgáltatási- és feldolgozási, valamint ellenőrzési rendszerei sem mindenben feleltek meg a jogszabályi előírásoknak. A kgfb-szerződések esetében jelentős arányban elmulasztotta, határidőn túl teljesítette tájékoztatási kötelezettségét. A vizsgálat sok, esetenként kisebb jelentőségű hiányosságot tárt fel a biztosító egyes élet- és nem életbiztosítási szerződéseinek jogszabály által előírt tartalmi elemeivel kapcsolatban is. A társaság többször megszegte az ügyfelek tájékoztatására és panaszkezelésére vonatkozó előírásokat is - közölte a jegybank. Az életbiztosítási szerződések megszűnéséhez kapcsolódó, és a jogszabály előírásai szerint évente rendszeresen teljesítendő tájékoztatást számtalanszor késedelmesen adta meg ügyfeleinek a társaság. Az MNB jelezte, a törvényi előírás szerint a 100 ezer forinttól 2 milliárd forintig terjedő bírságkereten belül különösen a társaság piaci súlyából fakadó kockázatok, a jogsértések száma, illetve rendszerszintű jellege miatt állapították meg ekkora összegben a bírságot. A jegybank határozatában szeptember 30-ig adott határidőt a biztosítónak arra, hogy írásban tájékoztasson a jogsértések megszüntetésére vonatkozó intézkedéseiről. A K&H az MTI megkeresésére közölte: minden esetben az érvényben lévő, hatályos jogszabályok betartásával kívánnak eljárni.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Fotó: Kallus György

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.