Pesti Srácok

Újra megnyitották az ország legvadregényesebb kisvasútját a Börzsönyben

null

Átadták az erdei vasutat a Márianosztra és Nagyirtás közötti csaknem hét kilométeres szakaszon csütörtökön – közölte a Földművelésügyi Minisztérium.

A tárca tájékoztatása szerint a börzsönyi pályaszakasz vonalvezetése, szintemelkedése, lejtése és tájesztétikai értéke egyaránt kuriózum. A vasúti pályát állomás- és fogadóépületek, vasúti járművek teszik turisztikai célokra alkalmassá. Az elnyert uniós pályázat, valamint az FM támogatását az Ipoly Erdő Zrt. a saját forrásaival egészítette ki.

Magyarország kisvasúthálózata Európában egyedülálló nemzeti örökség Nagy István, az FM parlamenti államtitkára az átadón. Elmondta: az ország erdei vasútjai 2,7 milliárd forint értékben újultak meg hét uniós projekt keretében az elmúlt években. A kisvasutak fejlesztésének célja a természetvédelem, a belföldi turizmus, az aktív pihenés támogatása; az erdei vasutak egyre nagyobb szerepet játszanak a hazai turizmusban, az erdőjárás, természetjárás egyik legfontosabb motorjai – fejtette ki.

PestiSracok facebook image

Magyarországon 15 erdei vasút található összesen 195 kilométer hosszan, ebből 11-et nyolc állami erdészeti társaság működtet. Korábbi tájékoztatások szerint a 600 millió forintos uniós támogatást elnyert fejlesztés keretében összekötötték a Szob és Márianosztra, illetve Nagyirtáspuszta és Nagybörzsöny közötti két szakaszt, így összesen 20 kilométeres erdei vasútvonal jött létre. A menetrend ITT található.

Forrás és kép: MTI (Komka Péter)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.