Pesti Srácok

Ülősztrájkoltak a demokraták a fegyvertartás ellen

Ülősztrájkoltak a demokraták a fegyvertartás ellen

Ülősztrájkba kezdett mintegy száz demokrata képviselő szerdán az amerikai képviselőházban, így követelve a fegyvervásárlás és -tartás szigorítását kimondó törvényről szóló mihamarabbi szavazást.

Két demokrata párti képviselő, a georgiai neves polgárjogi aktivista John Lewis és a connecticuti John Larson vezetésével a több mint negyven képviselő bevonult a képviselőház üléstermébe, és kijelentették, a képviselők "elfoglalják" a termet, leülnek, és mindaddig nem moccannak onnan, amíg a republikánusok vezetői nem teszik lehetővé a mielőbbi szavazást a fegyverek vásárlását és viselését szigorító törvényről. Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke ugyanis július közepe előtt nem akarja napirendre tűzni a voksolást. A házelnök a CNN-nek nyilatkozva kijelentette, nem fog olyan szigorítást napirendre tűzni, amely szembemegy az alkotmányos jogokkal, a demokraták akcióját pedig szenzációhajhászatnak nevezte.

A képviselőkhöz idővel még többen csatlakozott, köztük Berni Sanders vermonti szenátor, Hillary Clinton várható demokrata elnökjelölt versenytársa.

PestiSracok facebook image

Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a demokraták komolyan gondolják az ülősztrájkot, az ülést berekesztették, a republikánusok kivonultak a teremből, a kongresszus eseményeit folyamatosan közvetítő C-SPAN televízió kameráit pedig lekapcsolták. Az ülősztrájkoló demokraták ezt követően mobiltelefonjaikon adtak hírt arról, mi történik a képviselőházban. Többen a terem padlóján foglaltak helyet, mások a padokban várják az akció fejleményeit.

Túl sokáig voltunk nyugodtak, eljön az idő, amikor mondani kell valamit, zajongani kell - közölte telefonon újságírókkal Lewis képviselő. Hozzátette, hogy szerinte most jött el ennek az ideje, utalva a floridai Orlandóban elkövetett tömegmészárlásra, amelynek 49 halálos áldozata volt.

Forrás: MTI

Fotó: scopnest.com

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.