Pesti Srácok

Az informatika mellett a matek és a történelem érettségivel gyűlt meg a diákok baja

null

Magasabb lett az idén érettségiző diákok vizsgaeredményének átlaga a tavalyinál, még ha nem is minden tantárgyból – írja az Oktatási Hivatalra hivatkozva a Magyar Nemzet. A 2016-os statisztikákból az is kiderül, hogy továbbra is nagy a szakadék a gimnáziumok és a szakközépiskolák között. A legaggasztóbb különbség a nyelvoktatás területén tapasztalható, amit jól mutat, hogy egy gimnazista diák átlagosan 25 százalékkal jobb eredményt ért el a nyelvi érettségin, mint egy szakközépiskolás.

Túlszárnyalta az idén érettségizett diákok teljesítménye a tavalyiakét – derült ki a Magyar Nemzet által megismert eredményekből. Az Oktatási Hivatal (OH) statisztikái szerint az idén végzettek tanulmányi átlaga 3,66 lett a tavalyi 3,57-tel szemben. Ilyen magas érettségiátlagot – szintén 3,66-ot – utoljára 2005-ben produkáltak a tanulók. A jó eredmény az, hogy a vizsgát tevőknek a legtöbb tantárgyból sikerült javítaniuk. Míg 2015-ben matematikából az azt megelőző hat év leggyengébb eredményét jelentette a 2,84-os átlag, ez idén 3,02 lett. Magyar nyelvből az átlagos osztályzat 3,52-ról 3,64-ra javult, ami megegyezik a tanulók két évvel ezelőtti teljesítményével. Történelemből 3,49-ról 3,59-ra nőtt az átlag, amivel a diákok az elmúlt öt év legjobb teljesítményét produkálták. A nyelvtudással kapcsolatos eredmények is biztatók. Angolból 2011 óta nem sikerült olyan jó átlagot elérni, mint amilyen az idei 3,72-os volt. Németből ennél is látványosabb a javulás: míg a vizsgázók tavaly és tavalyelőtt is egyaránt 3,4-es átlagot értek el, az idén ez már 3,59 volt.

Ugyanakkor az informatikaérettségi eredményei jelentősen visszaestek: míg tavaly bizakodásra adott okot, hogy a 2014-es eredményhez, a 3,34-hoz képest 3,76-ra javultak az eredmények, ez 2016-ban már csak 3,58 volt. A visszaesést az is jelzi, hogy bár az informatikából jelesre érettségizők automatikusan kiválthatják az ECDL-bizonyítványt, az idén erre 173-mal kevesebb, összesen 5438 főnek volt lehetősége. Ez azt jelenti, hogy a diákok a matematika- után az informatikaérettségi kihívásait teljesítették a legnehezebben, míg a harmadik hely megosztva a német és a történelem tantárgyé lett. Az informatikaeredmények egyaránt romlottak a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban. Míg a gimnazisták teljesítménye a tavalyi 71,5 százalékról 68,8 százalékra esett vissza, sokkal nagyobb teljesítményromlást lehetett tapasztalni a szakközépiskolákban, ahol a tanulók, illetve vizsgázók átlaga több mint 5,5 százalékkal, 52 százalékra csökkent.

A teljes cikket itt olvashatják.

PestiSracok facebook image

Fotó: szon.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.