Pesti Srácok

Az osztrák védelmi miniszter szerint Magyarország nélkül nem megoldható a válság

Az osztrák védelmi miniszter szerint Magyarország nélkül nem megoldható a válság

Közös, regionális együttműködésben megvalósuló európai határvédelemre van szükség, míg nem születik hatékony és együttes európai védelmi politika - jelentette ki Hans Peter Doskozil, osztrák védelmi miniszter a Die Presse című osztrák napilap vasárnapi számában megjelent interjújában.

Doskozil szerint ugyanakkor meg kell állapodni Magyarországgal a dublini egyezmény alkalmazásáról, és arról, hogy Magyarországra visszaküldhetők legyenek a menekültek. A tárcavezető hangsúlyozta a Magyarországgal való együttműködés fontosságát, hiszen szerinte a válság enélkül nem megoldható.

A miniszter közölte, hogy csütörtökön a magyar és az osztrák védelmi, illetve a belügyi tárca vezetői a szerb-magyar határon találkozót tartanak. Doskozil szerint amennyiben Magyarországgal létrejön az együttműködés a visszatoloncolás és a külső határvédelem lehetőségeiről, úgy a következő lépés már a menekültek európai elosztásának kérdése lehet.

PestiSracok facebook image

PS/MTI Fotó: Die Presse

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.