Pesti Srácok

Egy magyar szemtanú szerint a müncheni ámokfutó nem egyedül követte el tettét

Egy magyar szemtanú szerint a müncheni ámokfutó nem egyedül követte el tettét

Egyetlen mozdulaton múlt az élete a müncheni Olympia Bevásárlóközpontban dolgozó magyar lánynak, aki részletesen beszélt a Népszabadságnak arról a pokoli négy óráról, amelyet a tíz halálos áldozatot követelő lövöldözés során élt át - olvasható a nol.hu-n. Major Emilía elmondása már csak azért is figyelemre méltó, mert a német sajtó folyamatosan arról cikkezik, hogy a vérfürdőt elkövető iráni-német fiú mentálisan beteg volt, zaklatták iskolatársai, tettét pedig a norvég tömeggyilkos, Andreas Breivik "ihlette". Ezzel szemben a magyar nő a Népszabadság hasábjain azt állítja, az elkövető folyamatosan tartotta a kapcsolatot valakivel, így egy átgondolt akciónak tűnt, nem egy tizenéves ámokfutásának.

Emília a kassza mögé ugrott be, az üzletben lévő két vendég sikoltozva menekült a próbafülkébe.

„Próbáltam a lehető legnagyobb csendben maradni, és összpontosítani a zajokra. Sikolyok, sírás, lövések. Mindezt az üzletekből kiszűrődő könnyed slágerek aláfestésével – egészen szürreális volt, és egy életre beleégett az agyamba. Miközben vártam, leszámoltam mindennel, elképzeltem, hogy szembenézek a puskacsővel." -

jegyezte le Emilía élményeit a Népszabadság újságírónője. Amikor Emília úgy hallotta, hogy a lövöldöző távolodik, vakmerő lépésre szánta el magát: kirohant a pult mögül, és bezárta a pici üzlet két üvegajtaját. Az idegességtől csak másodszorra sikerült.

„Úgy éreztem, növelnem kell az esélyünket. A mellettünk lévő illatszerboltba is bezárkóztak. Csak egy másodpercre tudtam arra figyelni, mi van odakint a folyosón: vértócsák, fekvő testek, lábak."

PestiSracok facebook image

Nem egyedül volt?

A folyosón ezután üvöltözést lehetett hallani. Nem német nyelvűt. Emília azt mondja, számára úgy tűnt: a merénylő folyamatosan tartotta a kapcsolatot valakivel, miközben módszeresen haladt az épületben, amelynek ezen a részén nem csupán felfelé, de lefelé is be lehet látni az egyes szintekre. Meg vagyok győződve arról, hogy nem egyedül volt. Átgondolt akciónak tűnt, nem egy tizenéves ámokfutásának – mondja Emília. A lapok eközben arról cikkeznek, hogy a hatóságok egyelőre semmi arra utaló jelet nem találtak, hogy a 18 éves Ali David Sonboly-nak lett volna vagy lettek volna tettestársai, az tény viszont, hogy akár egy évig is tervezhette az akciót.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.