Pesti Srácok

Elhárultak az akadályok- A jövő héten megkezdik a Quaestor-botrány tárgyalását

Elhárultak az akadályok- A jövő héten megkezdik a Quaestor-botrány tárgyalását

A Fővárosi Törvényszék július 12-13-14-re kitűzte az első tárgyalási napokat a Quaestor-ügyben, a végzés alapján a jövő héten megkezdődhet az eljárás büntetőbíróság előtti tárgyalási szakasza - erősítette meg a PestiSrácok.hu korábbi hírét a fővárosi főügyész. Az ügyészség öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró Tarsoly Csaba és társai terhére. Az elkövetési érték mintegy 77 milliárd forint és több mint harmincezer sértett van.

Ibolya Tibor közleményében felidézte, a különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt Tarsoly Csaba és társai ellen folyamatban lévő büntetőügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda még 2015. március 11-én rendelte el a nyomozást. A Fővárosi Főügyészség a mintegy százezer oldalas nyomozati anyag alapján 2016. január 29-én emelt vádat a tizenegy vádlott ellen.

Emlékeztetett, a főügyészség határidőben teljesítette a Fővárosi Törvényszék bírói tanácsa által a 2016. április 1-jei tárgyalás előkészítése során tartott ülésen előírtakat, így a vádirat terjedelme csaknem 2500 oldal. Az ügyészség öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró Tarsoly Csaba és társai terhére. Az elkövetési érték mintegy 77 milliárd forint és több mint harmincezer sértett van.

A Fővárosi Törvényszék április elején közölte, hogy a vádirat hiányosságainak pótlására szólította fel a Quaestor-ügyben eljáró bírói tanács a vádat emelő főügyészséget. Póta Péter, a törvényszék szóvivője akkor úgy fogalmazott, a hiánypótlás elrendelése nem azt jelenti, hogy a vád ne lenne törvényes. A bíróság az előkészítő ülésen csupán arra hívta fel az ügyészt, hogy egyértelműsítse, pontosan mely vádirati cselekményekre vonatkoznak a bizonyítékok, mert a rendkívül nagy terjedelmű nyomozati anyag miatt erre szükség van.

PestiSracok facebook image

A törvényszék még márciusban az ügy terjedelmét érzékeltetve közölte, 132 ezer oldalt tesz ki a nyomozati anyag, amelynek része még száznégy CD/DVD-lemez és egy öt terabyte kapacitású külső winchester is. A felszólítás után a nyilvánosság előtt vita bontakozott ki a törvényszék és Ibolya Tibor főügyész között arról, hogy megfelelő volt-e a benyújtott vádirat előkészítése, szükség van-e hiánypótlásra.

Ibolya Tibor akkoriban a többi között azt közölte, a főügyészségnek nem áll módjában teljesíteni a törvényszék kérését, mert azt sem a büntetőeljárási törvény, sem a bírósági gyakorlat alapján nem lehet végrehajtani. A törvényszék viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a hiánypótló végzés ellen nincs helye fellebbezésnek, ha pedig nem teljesítik, annak eljárásjogi következménye van. (Ezzel a törvényszék feltehetően az eljárás megszüntetésének törvényi lehetőségére utalt.) Az ügyészség május végén közölte, hogy 1548 oldalas vádiratának terjedelme további ezer oldallal bővült a Quaestor-ügyben, ezzel elhárult a tárgyalás kitűzésének akadálya.

Forrás: MTIFotó: nepszava.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.