Pesti Srácok

Ha Vizoviczki leteszi a negyedmilliárdos óvadékot, hazamehet

Ha Vizoviczki leteszi a negyedmilliárdos óvadékot, hazamehet
Az ügyészség többek között költségvetési csalással vádolja a diszkópápát és vádlott társait. Fotó: Mészáros Péter/PS

Házi őrizetbe kerülhet a költségvetési csalással, vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolt Vizoviczki László, a Fővárosi Ítélőtábla ugyanis némi változtatással helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék óvadék megállapításáról szóló döntését. Emlékezetes, a PestiSrácok.hu írta meg elsőként, hogy az elsőfokú bíróság 250 millió forintos óvadék ellenében hazaengedné a milliárdos vállalkozót.

Nagy Andrea, az elsőfokú határozat ellen fellebbezést bejelentő Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője a Magyar Időkkel közölte: az ítélőtábla annyit változtatott a végzés szövegén, hogy a pénzt nem a perbíróság, hanem a saját technikai számlájára rendelte befizetni. Ha Vizoviczki letétbe helyez 250 millió forintot, elektronikus nyomkövetővel felszerelve házi őrizetbe kerülhet.

Az elsőfokú döntés után Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője elmondta, az óvadék megállapítására azért nyílt lehetőség, mert kizárólag a szökés és elrejtőzés veszélyére hivatkozva tartották fenn eddig a vádlott előzetes letartóztatását.

PestiSracok facebook image

Vizoviczki László ellen két büntetőeljárás is folyamatban van. Egyik ügyét a Fővárosi Törvényszék tárgyalja, ebben Vizoviczkit és harminckét társát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádolják. A KNYF szerint a terheltek közül kilencen bűnszervezetben követték el cselekményeiket, legalább 825,5 millió forintos kárt okozva az államnak. A másik ügy a Debreceni Törvényszék előtt van. Ez a 2014. október óta tárgyalt rendőrségi vesztegetési botrány, amelynek vádirata huszonegy olyan terheltet tart számon, aki hivatali vesztegetésért, hivatali visszaélésért, illetve közokirat-hamisításért felelhet. Az eljárásban szereplő négy volt rendőrfőtiszt, a BRFK és a Nemzeti Nyomozó Iroda korábbi magas beosztású munkatársai a főügyészség szerint rendszeresen százezres, milliós összegeket kaptak Vizoviczki Lászlótól, hogy szórakozóhelyei illegális rendőri védelemmel működjenek, a konkurens mulatóhelyeken pedig a bezárás érdekében razziákat tartsanak.

Forrás: MTI/PestiSrácok.hu, fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.