Pesti Srácok

Iraki katonák érkeznek Szentendrére - Szijjártó Washingtonban tárgyalt az iraki külügyminiszterrel

Iraki katonák érkeznek Szentendrére - Szijjártó Washingtonban tárgyalt az iraki külügyminiszterrel

Az Iszlám Állam elleni globális koalíció washingtoni külügyminiszteri ülésén Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter tárgyalt Mbárka Búaida marokkói külügyi államminiszterrel és Ibráhim al-Dzsaafari iraki külügyminiszterrel is. Az iraki külügyminiszter hivatalos látogatásra érkezik Magyarországra az ősszel.

A két tárcavezető megállapodott arról, hogy novemberben iraki tisztek érkeznek Szentendrére; a Magyar Honvédségnél kiképzésen vesznek részt, robbanóanyagok hatástalanítását gyakorolják. Szeptembertől pedig 70 ösztöndíjas iraki hallgató kezdi meg tanulmányait magyarországi egyetemeken.

A megbeszélésen elhangzott az is, hogy Marokkó támogatja Magyarország jelölését az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába. A magyar és a marokkói miniszter megállapodott a közvetlen légi járat mielőbbi újraindításáról a két ország között, valamint a magyar agrár- és élelmiszeripari export folyamatos növeléséről Marokkó felé. Már 300 marokkói hallgató jelentkezett a meghirdetett száz ösztöndíjas helyre magyarországi egyetemeken.

PS/MTI, Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyar Pétert május kilencedikén koronázzák meg a Duna jegén

Magyar ugar április 28.
A szeretett vezetőt megkoronázzák, a szeretett vezető előtt hódol az egész ország, és a hadsereg is felvonul. Az egyetlen bökkenő Magyar Péter mennybemenetelének megünneplésével, hogy éppen május kilencre tették, ami az oroszoknál a győzelem napja, és a tokatábornok ezt akarja katonai parádéval ünnepelni. Ellenzéki újságíróként ezt azzal kommentálnám, hogy mennyire felháborítanak ezek az oroszbérenc kormánytagok...