Pesti Srácok

Megint mozgolódtak a migránsok a kiskunhalasi táborban (FRISSÍTVE)

Megint mozgolódtak a migránsok a kiskunhalasi táborban (FRISSÍTVE)

Két migráns felmászott a kiskunhalasi Szegedi úti befogadóállomás egyik épületének tetejére, a tábor megnyitását vagy legalább nyitottá tételét követelve – adta hírül az M1.

A migránsok azzal fenyegetőztek, hogy ha nem engednek követelésüknek, akkor leugranak. A halasmedia.hu helyi portál információi szerint több mint kilencven rendőrautó érkezett a befogadóállomáshoz, kiszálltak a helyszínre a mentők és egy emelőkosaras tűzoltóautó is. A hírcsatorna később közölte, hogy leszedték az elégedetlenkedőket a magasból.

Frissítés:

PestiSracok facebook image

Késő este egy szír és egy iraki illegális bevándorló összevagdosta az alkarját és a mellkasát, majd felmászott a tetőre, amit száz-százötven társuk figyelt. A két migránsnak már elutasították a menekültügyi kérelmét, ők a kiutaztatásuk előtt álltak, de pszichológiai ellátásban is részesülnek majd.

Bakondi György az M1-en beszélt a szökésről, amely még kedd este történt Kiskunhalason: öt algériai és két marokkói férfi hagyta el jogellenesen a befogadóállomást, öt szökevényt már elfogtak, kettőt továbbra is keresnek. A migránsok a tetőre jutottak, majd onnan leereszkedve, a kerítésen keresztül hagyták el a tábort – emiatt megvizsgálják, hogy milyen esetleges további biztonsági intézkedéseket szükséges bevezetni a fogadóközpontban.

MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.