Pesti Srácok

Négymilliót perelt össze a teszkós rabló, többek közt a silány koszt miatt

null

A rossz körülmények közötti sétákért félmillió forint, a silány étkeztetés miatt egymillió, a hajvágással kapcsolatos panasza okán tízezer forint üti a markát Süveges Péternek– írja a Blikk.hu a Fővárosi Törvényszék ítéletére hivatkozva. A teszkós rabló a legjobban kereső magyar fogvatartott.

A rablás és egyéb bűncselekmények miatt előzetesben lévő Süveges a Fővárosi Törvényszék tegnapi ítélete alapján mintegy négymillió forintot perelt el az államtól így az adófizetőktől.

Az indokolásában a bíró a mulasztások listaárát is felsorolta, a rossz körülmények közötti sétákért félmillió forint, a silány étkeztetés miatt egymillió, a hajvágással kapcsolatos panasza okán tízezer forint üti a markát. Süveges bár elégedett volt az ítélettel azt ígérte, hogy folytatja igazságáért és szabadságáért folytatott küzdelmét.

Emlékezetes, Süveges és társai ellen rendkívül súlyos vádakat sorakoztatott fel az ügyészség korábban, gyilkosság egy pénzváltó házaspár ellen, kézigránát-robbantás egy pénzszállító autó kirablása közben, mind-mind a vádiratban szerepeltek.

PestiSracok facebook image

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: blikk.huFotó: blikk.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.