Pesti Srácok

A német sajtó hozza a kötelezőt

A német sajtó hozza a kötelezőt

A német sajtó ismét kitett magáért Orbán Viktor kormányfő és Christian Kern osztrák kancellár budapesti találkozója, illetve Donald Trump republikánus elnökjelöltté választása után. A megindult magyar-osztrák közeledés nyomán a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerzője kezdte odaadóan keresni a még meglévő ellentéteket, míg a Handelsblatt publicistája szorgalmasan felmondta a kötelező tananyagot, összemosva Trumpot, Putyint, Orbánt, Hszi Csing-pinget és Erdoğant.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) Óvatos közeledés címmel közölt beszámolót a keddi Orbán–Kern találkozóról, amelyben a szerző, Stephan Löwenstein kiemelte, hogy a két kormány a „határ- és menekültpolitika” körül kialakult „súlyos viszály” után a közeledés útjára lépett, amikor azonban a két kormányfő a megbeszélés után az újságírók elé lépett, megmutatkozott, hogy ez az út göröngyös. A FAZ szerzője hozzátette, hogy mindketten megdöbbenésüknek adtak hangot a keddi franciaországi terrortámadás miatt, de ellentétes tartalmú következtetést vontak le a migrációval kapcsolatban: az osztrák kormányfő a jobb integráció szükségességéről beszélt, a magyar pedig arról, hogy minden egyes migráns biztonsági- és terrorkockázatot jelent.

A két ország azonos irányba mutató politikát követ, de…

Az év eleje óta viszont a két ország azonos irányba mutató politikát követ, amely az uniós külső határok biztosítását és a nemzeti határ védelmét jelenti, szükség esetén kerítéssel. Az ügy lényegét és a retorikát tekintve mégis „alapvető különbség” van a két kormány között a szerző szerint: Ausztria felső határt jelölt ki, amely felett nem fogad el menedékjogi kérelmet, Magyarország viszont egyáltalán nem akarja engedélyezni a bevándorlást, azzal az indoklással, hogy a menedékkérők biztonságos országokból érkeznek, és „ez a különbség akadályozza a kölcsönös megértést” – írta a FAZ szerzője.

PestiSracok facebook image

A diktátorozás az új nácizás

A Handelsblatt című üzleti lap Donald Trump amerikai üzletember republikánus elnökjelöltté választásával kapcsolatban Az erős férfiak szövetsége címmel közölt vezércikket, amelyben a szerző, Torsten Riecke kiemelte, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök „lelki társak”, és „autokratikus személyi kultuszukkal egyáltalán nincsenek egyedül”, mert Orbán Viktor, Hszi Csing-ping kínai elnök es Recep Tayyip Erdoğan török államfő is az „erős férfiak csapatába tartozik”.

Közös bennük, hogy az „egyre összetettebb és bonyolultabb problémákra egyszerű választ adnak: „saját magukat”. A „polgároknak csak bízniuk kell bennük”, és aki ezt nem teszi, az „a legjobb esetben szidalmazást kap, mint Trumpnál és Orbánnál, vagy börtönbe vetik, mint Putyinnál, Hszinél és Erdoğannál” – írta a Handelsblatt szerzője.

Magyarország örül, amiért itt nem „német viszonyok” vannak

A Die Welt online kiadásában a németországi támadások nemzetközi fogadtatásáról közölt összeállítást, amelyben kiemelték: az erőszak napjai után a világ másként tekint Németországra, és „sok országban megkérdőjelezik Angela Merkel befogadási politikáját”, így „Kelet-Európában, de az Egyesült Államokban is”. Az összeállítás Magyarországgal foglalkozó részének szerzője, Boris Kálnoky kiemelte, hogy „az emberek mindenekelőtt azzal a gondolattal reagálnak a németországi erőszakhullámra: „jó, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek köszönhetően, nem »német viszonyok« uralkodnak náluk”.

MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.