Pesti Srácok

Sokkal több a Pegida mint egy migráció ellenes mozgalom

Sokkal több a Pegida mint egy migráció ellenes mozgalom

A Patrióta Európaiak a Nyugat Iszlamizációja Ellen (Pegida) nevű mozgalom 2014-ben alakult. Bár az utóbbi időben csak pár ezren vesznek vészt az általuk szervezett drezdai felvonulásokon a fél évvel ezelőtti 20-25 ezres tömegekhez képest, korántsem kell azt hinni, hogy eltűnőben van az iszlám európai terjeszkedése ellen fellépő német mozgalom – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Werner Patzelt a Drezdai Műszaki Egyetemen politológusprofesszora.

Ha a radikálisan rendszer- és elitellenes lázadók mai generációját a politikai felszín alatt gomolygó magmának nevezzük, az egyik vulkán kétségkívül a Pegida mozgalom – véli Werner Patzelt, aki szerint a mozgalom népszerűségét jól bizonyítja, hogy a Facebookon 204 ezer rajongójuk van, míg a kormányon lévő kereszténydemokratáknak (CDU) 107 ezer.

Az egyetemi tanár a Drezdában született, elit- és idegenellenességéről elhíresült mozgalmat, valamint annak kapcsolódási pontjait az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párthoz behatóbban is kutatja. Idei, hatszáz oldalas Pegida című könyve hatalmas vitákat váltott ki. – Az odabenn fortyogó magma nem más, mint kétség aziránt, hogy az európai jóléti államok fennmaradhatnak, a politikai elit iránti bizalmatlanság és az a jelenség, hogy a bevándorlás nagyságrendje nincs összhangban az integrációra tett igyekezettel. Más hasonlattal élve a Pegida csak a jéghegy csúcsa – mondja a professzor.

PestiSracok facebook image

Állítása szerint a mozgalom nem más, mint az Európában terjedő jobboldali populizmus egyik megnyilvánulása. A politológus a mozgalmat erőteljesnek nevezi, amely annak ellenére, hogy nincs pártokéhoz hasonló szervezettsége, nagyon hatékony tud lenni. Szerinte a Pegida sokféle ember gyűjtőhelye, ahol csupán 5 százaléknyi a szélsőjobb-náci ideológiát, 20 a jobboldali radikális eszmét képviselő személy, a legtöbben csupán annyit szeretnének, ne úgy folyjon a bevándorlás Németországba, mint most.

Mint mondta, a kereszténydemokraták által hosszú éveken át folytatott középre húzó – a szociáldemokratákkal versengő – politika azt eredményezte, bár folyamatosan a szocdemektől sikerült választókat nyerniük, közben a jobboldalon engedtek megjelenni egy vákuumot. És ide nyomulhatott be egy új, populista erő.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: EPA/Michael Kappeler

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.