Pesti Srácok

Ausztria az idén bevezetheti a szükségállapotot a bevándorlók miatt

Ausztria az idén bevezetheti a szükségállapotot a bevándorlók miatt

Az osztrák kormány korábbi döntése szerint 37 500 menekültkérelmet fogad be az ország idén. A belügyminiszter által júliusi közepén ismertetett adatok szerint Ausztriában több mint 22 ezer menekültügyi eljárás indult 2016 első félévében, az idei évre meghatározott felső korlát mintegy hatvan százaléka.

Kiállt Christian Kern osztrák kancellár a szükségállapot esetleges bevezetése mellett az APA osztrák hírügynökség hétfőn közölt interjújában, azonban reményét fejezte ki, hogy Ausztria rendkívüli intézkedés nélkül is tartani tudja a befogadás idei évre meghatározott felső korlátját.

Szeptember elején megbeszélést folytat a magyar és az osztrák belügyi, valamint védelmi tárcavezető - jelezte a kancellár, aki szerint a tárgyalásokon meg kell teremteni annak előfeltételeit, hogy a migránsokat vissza lehessen küldeni Ausztriából Magyarországra. Tájékoztatása szerint amennyiben a két országnak sikerül megegyeznie, a szeptember hatodikai kormányülésen dönthetnek a menekültügyi szükséghelyzetre vonatkozó szövegről.

Az osztrák politikai vezetés már hónapok óta vitázik azon, hogy - tekintettel a menekültek nagy számára - bevezessék-e, és ha igen, mikortól lépjen életbe a szükségállapot. Ez esetben a menekülteket már az osztrák határnál visszautasítanák. Az osztrák kormány korábbi döntése szerint 37 500 menekültkérelmet fogad be az ország idén. A belügyminiszter által júliusi közepén ismertetett adatok szerint Ausztriában több mint 22 ezer menekültügyi eljárás indult 2016 első félévében, az idei évre meghatározott felső korlát mintegy hatvan százaléka.

PestiSracok facebook image

A kancellár a hétfőn közölt interjúban elmondta: ugyan az elmúlt hónapokban jelentősen csökkent a menekültek száma, azonban az országnak fel kell készülnie arra, hogy Törökországban vagy Észak-Afrikában megváltozik a helyzet, és megindulnak az emberek.

Christian Kern kiállt az uniós külső határok védelme mellett. Arról is beszélt, hogy Ausztria hozzá kíván járulni a szerb-magyar és a szerb-macedón határvédelem támogatásához.

mondta a kancellár.

Kern az interjúban arról is szólt, hogy Törökországgal a csatlakozási tárgyalások helyett másfajta együttműködési formát szorgalmazna. Hozzátette, hogy ennek nem lenne kihatása a menekültügyi megállapodásra, hiszen a megbeszéléseket új formában ugyan, de folytatnák.

Kern abból indul ki, hogy Törökországnak is érdeke az unióval kötött menekültügyi megállapodás, máskülönben megkérdőjeleződne a teljes együttműködés. Az osztrák kormányfő szerint Ankarával a gazdasági, biztonsági és menekültügyi politikát érintő "reális" együttműködésre van szükség.

Christian Kern augusztus elején arról beszélt, hogy párbeszédet kezdeményezne az Európai Tanácsban (EiT) a török csatlakozási tárgyalások megszakításáról. Kern a csatlakozási tárgyalásokat "diplomáciai fikciónak" nevezte, mivel szerinte azokon nem értek el előrelépést Törökország uniós felvételével kapcsolatban. Szándéka szerint a csatlakozási tárgyalások megszakítása téma lehetne az uniós tagországok állam- és kormányfőinek szeptember 16-án tartandó ülésén.

Forrás: MTI

Fotó: reuters.com

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.