Pesti Srácok

Az MSZP újraegyesítené Európát, mert így nem szeretik

Az MSZP újraegyesítené Európát, mert így nem szeretik

Az MSZP elkészített egy 10+1 konkrét javaslatot megfogalmazó „European ReUnion” címet viselő, vagyis európai újraegyesítést szorgalmazó vitairatot, amit a jövő héten ismertetnek az Európa Parlamentben. A szocialisták szerint a magyar kormány minden eszközzel azon dolgozik, hogy "kivezesse hazánkat a felvilágosult közösségből."

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő kijelentette, hogy ők, európai szocialisták nem szeretik olyannak az Európai Uniót, mint amilyen most, mert szerintük az "képtelen megválaszolni a feszítő kihívásokat." - írja az

ATV.

Szerinte "Orbán Viktor és a hozzá hasonló nemzeti-populisták az Unió szétverésén dolgoznak", a szocialisták pedig annak felelős újraépítését, bölcs újraegyesítését akarják. Ujhelyi azt mondta, ezért készítették el az uniós reformcsomagot, a vitairat tartalmát pedig – amelyet a párt fórumai fognak végső formába önteni - a következő napokban fogják ismertetni az európai közösség vezetőivel.

Ha a magyar szocialisták beindulnak...

Különösen érdekes ez a fajta "megmentő ötletcsomag" a szocialisták részéről, ha arra gondolunk, hogy 2014-ben még azt nyilatkozta Szanyi Tibor, hogy szerintük tíz év alatt sem sikerült nekik "Európát, valamint a klasszikusan európai ügyeket elvinni a választókhoz. Sem itthon, sem külföldön."

PestiSracok facebook image

Arra pedig, hogy a magyar szocialisták hogyan működtek a hazánk körüli vitákban eddig - a folyamatos negatív propagandán kívül - jó példa volt a 2011 januári, a magyar EU-elnökség kezdetére időzített, nemzetközi EP-képviselőknek kiküldött körlevelük is, amiben 16 oldalon keresztül részletezték, mivel érdemes támadni a magyar kormányt. És akkor még nem beszéltünk a médiatörvényről, az alaptörvény módosításáról vagy éppen a Tavares-jelentésről, amelyek a baloldali politikusoknak köszönhetően nagy port kavartak és jelentősen rontották Magyarország megítélését. A most elkészült "European ReUnion” remélhetőleg nem ilyen hatást ér majd el.

PestiSrácok.hu, Fotó: 24.hu
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.