Pesti Srácok

Dokumentumfilmben szereplő oroszlánokat mérgeztek meg Namíbiában

Dokumentumfilmben szereplő oroszlánokat mérgeztek meg Namíbiában

Mérgezés következtében elpusztult három jeladóval is ellátott oroszlán Namíbiában, amelyek egy tavaly elkészült természetfilmben is szerepeltek.

A namíbiai környezetvédelmi minisztérium a hétvégén közleményben jelentette be, hogy a három oroszlán tetemét a napokban találták meg, és pusztulásukat mérgezés okozta. A kimúlt állatok az „öt muskétás” néven emlegetett oroszlánok közé tartoztak, amelyekkel 18 hónapon át forgattak egy dokumentumfilmet arról, hogyan élik túl ezek a ragadozók az olyan kemény életkörülményeket is, mint amilyen a namíbiai sivatagban tapasztalható. A Vanishing Kings című, egyórás HD dokumentumfilmet a Will és Liane Steenkamp házaspár írta és rendezte, a produkciót 2015 júliusában mutatták be. A környezetvédelmi tárca közleményében arra utalt, hogy az oroszlánokat feldühödött falusiak mérgezhették meg, mivel a ragadozók a Windhoektől 280 kilométerre fekvő Kunene környékén a lábasjószágokat pusztították.

A három állat megégett testét vadőrök találták meg. A minisztérium átadta az ügyet a helyi rendőrségnek, hogy indítson nyomozást a védett állatok törvénytelen megölése miatt. A négyéves oroszlánok nagyon népszerűek voltak az odalátogató turisták körében, mivel cseppet sem tartottak az emberek közelségétől. Műholdas nyomkövetővel ellátott nyakörveik szintén elégtek, a tettesek nyilván így akarták eltüntetni a bizonyítékot – mondta el Flip Stander, a namíbiai sivatagi oroszlán megőrzési projekt alapítója, aki tavaly együtt dolgozott a filmesekkel.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Fotó: ultimateafrica.com

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.