Pesti Srácok

Előzetesben a legnagyobb hazai ásványvizes cég feje

Előzetesben a legnagyobb hazai ásványvizes cég feje

Előzetesbe került P. Tamás, az Aquarius-Aqua Kft. ügyvezetője, amely cég albertirsai palackozóüzemének termékeivel a legnagyobb ásványvízgyártónak számít idehaza - közölte a Figyelő.

A csoport piaci részesedése mintegy 30 százalék, az árbevétele meghaladta tavaly a 13,4 milliárd forintot. A hazánkban működő legtöbb élelmiszer-hálózatnál az egyik vagy épp a legjelentősebb beszállító, mint például a Tescónál.

Az Aquarius-Aquával közös tulajdonosi körhöz tartozik többek közt az egyik legnagyobb magyarországi energiaital-gyártónak számító Buszesz Zrt., valamint az a Recy-Pet Hungária Kft. is, amely Karcagon tavaly avatta fel PET-palackokat újrahasznosító üzemét, egyben kutató-fejlesztő bázisát. A NAV nem válaszolt a lap kérdésére, hogy van-e összefüggés a sajtóban júliusban sok helyen ismertetett kecskeméti számlagyáros ügy és P. Tamás előzetes letartóztatása között.

PestiSracok facebook image

P. Tamás védőügyvédje azt mondta, hogy „a gyanúsítottat érintő büntetőeljárás nem függ össze az Aquarius-Aqua Kft. és a Buszesz Zrt. ásványvízgyártó és üdítőital-ipari tevékenységével (...). A nyomozás olyan üzleti tevékenységet érint, amely a víz/üdítőital-gyártástól teljes egészében elkülönült, és a gyanú felmerülésével együtt meg is szűnt."

Forrás: hvg.hu/Figyelő, fotó: sikerado.hu

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.