Pesti Srácok

Gyászol Olaszország - közel 300 ember halt meg

Gyászol Olaszország - közel 300 ember halt meg

Nemzeti gyásznap van ma Olaszországban. Félárbocra engedték a zászlókat, az áldozatok emlékére gyászszertartást rendeznek. A Richter-skála szerinti 6.2 erejű földrengés szerda hajnalban rázta meg az ország középső részét, a természeti csapás álmukban érte az embereket, és legalább 278 áldozatot követelt.

Az olasz kormány szükségállapotot és egynapos nemzeti gyászt hirdetett pénteken a Közép-Olaszországot sújtó, legkevesebb 278 halálos áldozatot követelő földrengés miatt. Az áldozatok emlékére szombaton országszerte félárbocra engedik a zászlókat az állami épületeken. Sergio Mattarella államfőt aznap a Marche régióbeli Ascoli Picenóba várják a földrengésben elhunytak gyászszertartására. Mattarella előzőleg felkeresi Lazio régióban a természeti katasztrófa által súlyosan érintett Amatrice kisvárost is, ahol szintén gyászszertartást rendeznek az áldozatoknak. A polgári védelem pénteki adatai szerint a szerda hajnali földrengésben legkevesebb négyszázan sebesültek meg. A két napja tartó mentési munkálatokban eddig 238 embert sikerült élve kimenteni a romok alól.

MTI/AP/Gregorio BorgiaFotó: MTI/AP/Gregorio Borgia
PestiSracok facebook image

A szerdai földrengés óta eddig több mint 900 utórengés rázta meg Közép-Olaszország településeit. A legtöbbször éjszaka mozdult meg a föld. Péntek reggel egy újabb 4,8-es erősségű földmozgás okozott riadalmat. A lezúduló törmelék egy fontos útvonalat is betemetett. Igyekszünk minél hamarabb rendbe hozni az utat mert csak ezen keresztül lehet eljutni az elszigetelt falvakba.- mondta a mentőosztag vezetője. Az utórengéstől Amatriceben újabb épületek rongálódtak meg, a városba vezető egyetlen híd is megsérült, de még járható.

Sergio Pirezzi szerint az egykor nyüzsgő történelmi város örökre eltűnt a föld felszínéről. A természeti csapás Amatricében több mint 200 emberéletet követelt. Eddig úgy tudni, három brit és öt román állampolgár is meghalt. Az áldozatok között kanadaiak és spanyolok is vannak. A mentőosztagok azonban továbbra sem adták fel a reményt. Éjjel-nappal kutatnak az esetleges túlélők után. Még van esély arra, hogy valakit élve találjunk – mondja egyikük, 2009-ben L’Aquila-ban ugyanis 72 órával a földmozgás után a tűzoltók túlélőket mentettek ki a romok alól.

PS/M1 Híradó Fotó: AP

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.