Pesti Srácok

Ismét forrong a Balkán

Ismét forrong a Balkán

A Vihar politikailag igazolt, erkölcsileg tiszta és katonailag briliáns, horvát állami területet felszabadító hadművelet volt - jelentette ki Kolinda Grabar-Kitarovic államfő, a horvát hadsereg főparancsnoka pénteken Kninben, a Vihar hadművelet 21. évfordulóján rendezett központi állami ünnepségen.

A katonai akció - mint fogalmazott - "egy jó ügy érdekében aratott tisztességes győzelem volt". Hangsúlyozta, hogy ezt az évfordulót elsősorban a szabadság és a béke napjaként ünnepelik, amelyért Horvátországnak meg kellett küzdenie a háborúban, "felszabadítva és védelmezve az országot az egységre törekvő jugoszláv és csetnik eszme bűnszövetségétől". Horvátország nemzeti lobogójának ünnepélyes felvonásával, katonai tiszteletadással, a közjogi méltóságok jelenlétében kezdődött meg pénteken a Vihar hadművelet évfordulóján rendezett ünnepség. A zászlófelvonást közös díszfelvonulás követte, és ünnepi szentmisét mutattak be az elhunyt és eltűnt áldozatok emlékére a Horvát Keresztény Fogadalom Nagyasszonya templomában.

A 21 évvel ezelőtti hadműveletben a horvát hadsereg visszafoglalta a horvátországi szerb szakadárok kezén lévő terület nagy részét és annak fővárosát, Knint. A katonai akciót követően a Duna menti elfoglalt területeket (Kelet-Szlavónia, Baranya és Nyugat-Szerémség) is egyesítették Horvátországgal. Ez már békés úton, az ENSZ felügyelete mellett történt, s 1998. január 15-ig tartott. A hadműveletben több mint 200 ezer horvát katona vett részt, akik 84 óra alatt ellenőrzésük alá vontak 10 ezer 400 négyzetkilométernyi, a szerbek által korábban elfoglalt területet, Horvátország összterületének 18,4 százalékát.

Az akcióban saját adataik szerint a horvátok 174, a szerbek 742 katonát vesztettek, a polgári áldozatok számát ezernél többre becsülik. Ezenkívül mintegy 200-250 ezer, többségében szerb nemzetiségű ember hagyta el otthonát, nagy részük Szerbiába menekült. Emiatt Szerbiában hivatalosan is gyásznappá nyilvánították a Vihar hadművelet évfordulóját, így emlékezve a 21 évvel ezelőtti horvát területvisszafoglaló művelet szerb áldozataira. Horvátországban ma is az az általános vélemény, hogy a hadsereg honvédő háborút vívott, csak védekezett, agressziót nem követett el, amit szerintük a hágai bíróság döntése is legitimált. 2012. október 16-án ugyanis a volt Jugoszlávia területén elkövetett hűborús bűnök ügyében ítélkező Nemzetközi Törvényszék megsemmisítette a Vihar hadművelet fő irányítói, Ante Gotovina és Mladen Markac tábornokok elleni korábbi elmarasztaló ítéletet. A két parancsnokot a katonáik által elkövetett cselekmények miatt háborús és emberiesség elleni bűncselekmények vádjával állították bíróság elé. Belgrádban viszont népirtást emlegetnek. Az évforduló minden évben komoly feszültséget okoz a két ország viszonyában. Szerbiában csütörtökön tartottak megemlékezést a horvát területvisszafoglaló hadművelet szerb áldozatairól. Aleksandar Vucic miniszterelnök a megemlékezésen arról beszélt: nem lesz többé "Vihar", mert Szerbia elég erős ahhoz, hogy gondoskodjon saját népéről, és többé senkinek sem engedi meg, hogy szerbeket üldözzön. A szerb kormányfő bűncselekménynek nevezte a horvát hadműveletet.

PestiSracok facebook image

PS/MTI, Fotó: MTI

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.