Pesti Srácok

A migránsok nem jöhetnek Európába önkényesen, tartósan zárva marad a balkáni útvonal

A migránsok nem jöhetnek Európába önkényesen, tartósan zárva marad a balkáni útvonal

A balkáni migrációs útvonal tartósan zárva marad - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter egy pénteki német lapinterjúban, amelyben arról is beszélt, hogy nem szabad eltúlozni a Magyarországon az osztrák határ felé gyalog elindult menedékkérők befogadásáról tavaly szeptember elején hozott döntés jelentőségét.

Sebastian Kurz a Rheinische Post című lap hírportálján közölt interjúban kiemelte, hogy nem szabad “túlértelmezni” a tavaly szeptember 5-re virradóra hozott döntést a Magyarországon elindult menedékkérők beengedéséről, mert a menekülthullám már “sokkal korábban” megindult. Azonban a döntés egy “további lépés volt a korlátlan migráció felé”, és ez a politika “végeredményben hibásnak bizonyult” – fogalmazott. Viszont a szóban forgó szeptemberi hétvége után Angela Merkel német kancellár is “lényegében a korlátozás és a bezárkózás politikáját valósította meg”, a Sikerülni fog! (Wir schaffen das!) jelszó kiadása után Németországban “egyértelmű irányváltás történt a menekültek korlátlan befogadásától a menekültáramlat korlátozása felé” – vélte a jobboldali Osztrák Néppárt (ÖVP) politikusa. Hozzátette, hogy voltak ugyan felfogásbeli különbségek Ausztria és Németország között a megoldás mikéntjéről, és Ausztria “Németország akarata ellenére” ültetett át a gyakorlatba egy “hatékony politikát” a nyugat-balkáni térségben végrehajtott határlezárásokkal, de már “egyetértés van abban, hogy a menekültek nem választhatják meg, hol akarnak élni” – fejtette ki az osztrák diplomácia vezetője.

Kiemelte, hogy amíg korábban “Európa kapuja nyitva állt”, most “trendforduló” tapasztalható, a határok zárva vannak, aminek következtében az embercsempészek “szolgáltatása” nagymértékben drágult, és így “az illegális migráció veszített vonzerejéből”.

PestiSracok facebook image

Kurz hangsúlyozta, hogy a balkáni migrációs útvonal “természetesen tartósan” zárva marad, mert az illegális migrációt csak így lehet megállítani, amíg nem biztosított az uniós külső határok védelme.

Kiemelte, hogy az EU-nak Spanyolországtól vagy Ausztráliától tanulva át kell vennie azt az alapelvet, hogy “nem jut be, aki illegálisan indul útnak”. Arra a felvetésre, hogy Ausztráliában internálótáborokba vetik a menekülteket, azt mondta, hogy ezt “a sajtó találta ki”, és valójában a görög-török tengeri határ térségében fekvő Leszbosz szigetén is az a helyzet, hogy “a menekülteket megállítják, és nem engedik tovább”.

Arra a kérdésre, hogy szükség van-e B-tervre arra az esetre, ha elbukik az EU-Törökország megállapodás, azt mondta, hogy egy ilyen elképzelést az első számú koncepció, az A-terv helyére kell állítani, mert az “öntudatos, erős Európának képesnek kell lennie arra, hogy önállóan megvédje határait”. Ennek a tervnek azt kell tartalmaznia, hogy gyorsan ki kell építeni a közös határ-, és partvédelmi szervezetet, ott kell megállítani a menekülteket, ahol az EU területére érkeznek, és világos megállapodásokat kell kötni a menekülteket kibocsátó országokkal.

Mint mondta, az EU-nak nyomást kell gyakorolnia az észak-afrikai Maghreb-térség országaira, hogy fogadják vissza állampolgáraikat, és “fenyegetésként” ezen országok pénzügyi támogatásának leállítását is kilátásba kell helyezni.

– mondta az osztrák külügyminiszter.

A muzulmán vallású menekültek társadalmi beilleszkedésének ügyével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy nem valamely vallásról vagy kultúrkörről van szó, hanem arról, hogy “összekeveredik a bevándorlás és a védelem keresése”. Amikor nem politikai üldöztetés vagy háború, polgárháború elől menekülő emberek védelméről, hanem bevándorlásról van szó, akkor “minden államnak joga megválasztani, hogy kit akar befogadni” – mondta Sebastian Kurz.

PS/MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.