Pesti Srácok

Négyszáz letartóztatás a londoni afro-karibi fesztiválon – csak a szokásos

Négyszáz letartóztatás a londoni afro-karibi fesztiválon – csak a szokásos

Több mint négyszáz embert vettek őrizetbe a brit főváros egyik legkiemelkedőbb kulturális eseményén, az évenként megrendezett Notting Hill karneválon – számolt be London rendőrsége.

A hatóságok hétfői tájékoztatása szerint a legtöbb esetben fegyvert és kábítószert érintő jogsértések, valamint egy késes támadás történt a kétnapos fesztiválon. A rendőrök 401 embert fogtak el, információik szerint körülbelül ugyanannyit, mint tavaly. Ezen felül 74 embert kellett különféle sérülések miatt kórházba szállítani. A brit fővárosban több ezren ünnepelték összességében véve békésen és jókedvűen a több mint ötven éves múltra visszatekintő, az afro-karibi kultúrát megidéző fesztivált. A résztvevők színpompás kosztümökben karibi dallamokra lejtettek végig Nyugat-London utcáin, néhányan jamaikai zászlókat lengettek. A Notting Hill karnevált először 1964-ben tartották meg, és azóta a világ egyik legnagyobb kulturális eseményévé nőtte ki magát, amely több tízmillió font bevételt hoz Londonnak.

magyaridok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.