Pesti Srácok

Öt évet is kaphat a nyírségi pedofil

Öt évet is kaphat a nyírségi pedofil

Gyermekpornográfia miatt vádat emelt a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség egy férfi ellen, aki 911 kiskorú fiúról gyűjtött össze képeket és videókat, majd azok egy részét eljuttatta külföldi ismerősének is - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője.

Zsíros Zsolt főügyész tájékoztatása szerint tartással és átadással elkövetett gyermekpornográfia bűntettével vádolták meg a férfit, aki 2015 tavaszától az interneten keresztül gyűjtötte a fotókat és a videókat kiskorúakról. A csaknem háromezer felvétel a gyermekeket súlyosan szeméremsértő módon ábrázolja.

A vádirat szerint a felvételeket mobiltelefonján és egy memóriakártyán tárolta, de létrehozott egy internetes tárhelyet is, ahol szintén több képet elhelyezett. Külföldi ismerősének telefonon keresztül juttatott el a pornográf képekből. A szabolcsi főügyész hozzátette, a törvény szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, aki kiskorúakról pornográf felvételt szerez és tart, míg öt év is lehet a büntetés, ha másnak átadja.

Az ügyészség indítványára a bíróság már a nyomozás során elrendelte az internetes tárhelyen lévő felvételek eltávolítását, hogy azokhoz sem a vádlott, se más ne férhessen hozzá. A férfi ellen börtönbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Fotó: somogyma.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.