Pesti Srácok

Rendőrök is segítettek eladni a romlott élelmiszert

Rendőrök is segítettek eladni a romlott élelmiszert

Jelentős mennyiségű rossz minőségű termék üzletszerűen elkövetett forgalomba hozatala, hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt emelt vádat tizenkilenc ember ellen a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség, a hatóságok több mint 250 tonna lejárt szavatosságú élelmiszert foglaltak le. A bűnszervezet - amelynek tagjai között négy rendőr és egy állatorvos is volt - egy élelmiszer-megsemmisítéssel foglalkozó ócsai céghez szállított termékek nagyüzemi mértékű átcsomagolásában és ismételt forgalomba hozatalában vett részt.

A cég különböző áruházláncoktól szerződés alapján vett át lejárt, illetve a lejárathoz közeli szavatosságú élelmiszereket: tejtermékeket, nyers húst, felvágottakat, édességet, kávét. Ezeket a termékeket, valamint a hatóság által lefoglalt élelmiszereket szigorú eljárási rend alapján meg kellett semmisíteniük, ám 2011-ben a céget irányító vádlott úgy látta: az élelmiszerek egy része még értékesíthető lehet - ismertette a vádirat lényegét a szóvivő.
A cégvezető a többi vádlott közreműködésével megszervezte a lejárt szavatosságú áruk ismételt forgalomba hozatalát. Az alkalmazottak kiválogatták a még eladható termékeket, majd ezeket a viszonteladással, kiskereskedelemmel foglalkozó vádlottak, valamint a környékbeli lakosság előre egyeztetett időpontokban megvásárolták.
Az eladásban állatorvos és néhány zsaru is közreműködött
A megsemmisítésre szánt áruból nagy tételben vásárolt egy törökbálinti cég is, amelynek raktárában hígítóval lemosták a csomagolásra nyomtatott lejárati időket. Ezután átcsomagolták, és érvényes fogyaszthatóságot mutató dátumot nyomtattak az élelmiszerekre, így hozták újra forgalomba. A raktár hulladékkal, lomokkal szennyezett volt, a rendetlenséget egerek és patkányok tetézték. A lejárt szavatosságú termékek forgalomba hozatalát néhány rendőr és egy állatorvos is segítette - tette hozzá Gyugyi Csilla.
Az állatorvos a hozzá befutó panaszok ellenére sem rendelt el ellenőrzéseket, és az érintett rendőrökkel együtt az ócsai cégvezetőt előre tájékoztatta a várható hatósági ellenőrzésekről, hogy napokkal korábban "felkészülhessenek". A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség 2014 márciusában - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának munkatársaival, a Készenléti Rendőrség, a Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közreműködésével - tíz helyszínen tartott házkutatást. Átfésülték az ócsai cég székhelyét, telephelyét, továbbá az átcímkézett árukat értékesítésre átvevő emberek dabasi, felsőpakonyi, törökbálinti és budaörsi raktárait. Több mint 250 tonna, több tízezer tétel élelmiszert találtak és foglaltak le. A bűnszervezet tagjai közül négyen korábban előzetes letartóztatásban voltak, ám már mindannyian szabadlábon védekezhetnek - tette hozzá a szóvivő.

PS/MTI, a fotó illusztráció!

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.