Pesti Srácok

Sorcsere a Magyar Posta élén

Sorcsere a Magyar Posta élén

Új vezetőket választottak a Magyar Posta élére, miután a posta igazgatóságának tagjai lemondtak tisztségükről; Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója közös megegyezéssel távozik posztjáról, utódja Illés Zoltán – közölte a posta pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a társaság pénteki közgyűlése döntött a személyi változásokról, péntektől Illés Zoltán tölti be az igazgatóság elnöki posztját és a vezérigazgatói tisztséget is. Az igazgatóság tisztségükről lemondott tagjai (Békési Ákos, Bulyáki Iván, Kovács Zoltán, Lontai Dániel, Szarka Zsolt elnök, Szauer Tamás) helyére a társaság közgyűlése ugyanezen a napon igazgatósági tagoknak választotta Illés Zoltánt, Kálmán Lászlót, Károlyi Lászlót, Majláth Zsolt Lászlót, Osztrogonácz Gábort és Szivek Norbertet – áll a posta közleményében.

Pénteken lemondott tisztségéről a Magyar Posta felügyelőbizottságának több tagja is, Lantos Csaba elnök, Szabó Levente és Szarvas Ferenc. A közgyűlés megválasztotta a felügyelőbizottság új tagjait Boros Eszter, Csoltkó Endréné és Kovács Mónika személyében, aki a felügyelőbizottság elnöke lett.

PestiSracok facebook image

Illés Zoltán közgazdász, banki szakember, csaknem 20 éves tapasztalattal rendelkezik vállalatirányítási, pénzügyi és szolgáltatásmenedzsment, valamint üzletfejlesztési területen. Pályafutását az ABN Amro Bankban kezdte 1995-ben, 2006-tól az OTP Bank lakossági igazgatóságának vezetője lett, 2007-2014 között az OTP oroszországi leánybankjának igazgatósági tagja, 2012-2013-ban vezérigazgatója volt – áll a tájékoztatásban.

MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.