Pesti Srácok

Újabb kancellárcsere: menesztették az Óbudai Egyetem éléről Monszpart Zsoltot

Újabb kancellárcsere: menesztették az Óbudai Egyetem éléről Monszpart Zsoltot

Orbán Viktor miniszterelnök visszavonta az Óbudai Egyetem kancellárja, Monszpart Zsolt György megbízatását, akit két évvel ezelőtt nevezték ki kancellárnak, megbízása pedig 2017. november 17-ig szólt volna.

A miniszterelnök az oktatásért felelős miniszter előterjesztésére vonta vissza Monszpart Zsolt kancellári megbízatását – derül ki a határozatból. Monszpart korábban az Ericsson Magyarország vezérigazgató-helyettese, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója, majd a Budapesti Szennyvíztisztítási Kft. alelnöke volt, de vezette a Stockholmi Magyar Nagykövetség kereskedelmi osztályát is. A menesztés oka egyelőre nem ismert, de az biztos, hogy gazdaságilag jól áll az Óbudai Egyetem: a Magyar Államkincstár adatai szerint az OE tartozásállománya 8-4 millió forint között mozog, ami lényegében egyenlő a nullával, hiszen ez általában az aktuálisan rendezendő számlákat takarja.

Mint ismert: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2014. október 31-én jelentette be huszonegy felsőoktatási intézmény kancellárjának nevét. A november 15-ével kinevezett kancellároknak - köztük Monszpart Zsolt Györgynek -, akik a felsőoktatási intézmények gazdálkodásáért és üzemeltetéséért felelnek, november 24-én adta át a miniszter a megbízási okiratokat.

Botrány a kancellárok körül

Az intézmények gazdálkodásáért felelős vezetők kinevezése körül több botrány is akadt az elmúlt évben. A jelöltek közül kétfordulós pályázat alapján döntött az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a pályázatokat a VS szerezte meg és vette górcső alá, állításuk szerint kínosan gyenge munkákkal találkoztak. Mint írják: "értelmetlen mondatok, valódi pályázat helyett fél oldalnyi motivációs levél, árvízi védekezés mint hivatkozási alap" – nem erőltette meg magát a felsőoktatás egyik legfontosabb posztjára való jelentkezésnél a jelöltek nagy része.

Nagy port kavart a szentendrei ex-polgármester, Dietz Ferenc megválasztása, aki a Budapesti Gazdasági Főiskola kancellári posztját célozta és nyerte meg, annak ellenére, hogy egykori városa gazdálkodását 2006-tól 2014-ig tartó polgármestersége idején csődközelbe vitte, s akinek polgármestersége alatt több olyan eset is történt, ami mind a helyi lakosok, mind az ország közvéleményénél kiverte a biztosítékot. A kancellárok feladata a felsőoktatási intézmények pénzügyeinek menedzselése, ezért is különös a volt polgármester kinevezése, ugyanis épp az irányítása alatt álló város pénzügyeinek intézésében bizonyította, hogy nincs a helyzet magaslatán. Az ő megbízása még mindig él, az egyetem ellen azonban költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoznak, de úgy tűnik, hogy az ösztöndíjak kifizetésével is akad némi nehézségük.

A rendszer működik, a személycsere nem okoz gondot

A botrányos kinevezések és személycserék ellenére a felsőoktatás területén bevált, jól működik a kancellári rendszer. Az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) készült, a Magyar Államkincstár adataival is összevágó tavaly októberi értékelés szerint a 29 állami egyetem és főiskola összes lejárt tartozásállománya kevesebb mint felére csökkent egy év alatt, és a legnehezebb helyzetben lévő intézmények gazdálkodása szintén fejlődési pályára állt. A kancellári rendszerre a személycserék eddig nem voltak különösebb hatással. Így a Színház- és Filmművészeti Egyetemen januárban kitört botrány sem, amikor a jelölt, Papp Csilla az intézmény tiltakozása miatt visszalépett. Kupper Andrásnak azért kellett távoznia a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem éléről, mert nem tudott együttműködni a rektorral. Egészen más volt viszont Devecz Miklós esete. A Szegedi Tudományegyetem kancellárja azért mondott le szeptember végén, mert kiderült: a Facebookon megosztott egy szexista és menekültellenes fotót. A minisztériumban nem nézték jó szemmel a történteket, ezért Balog Zoltán azonnal el is fogadta a szakember lemondását. A gazdaságilag legrosszabb helyzetben lévő három felsőoktatási intézmény egyébként a Nyugat-magyarországi Egyetem, az Eötvös József Főiskola és a Szolnoki Főiskola.

PS-összeállítás, Fotó: Híradó

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.