Pesti Srácok

Asselborn kimagyarázza magyarellenes kijelntéseit

null

A Magyarország uniós tagságának megvonásáról szóló kijelentés ébresztő volt a pénteki pozsonyi rendkívüli uniós csúcstalálkozóra - mondta Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Süddeutsche Zeitung című német lapnak, amely szerdai számában tette közzé Asselborn magyarázatát.

A szocialista politikus a magyar kormány tevékenységéről a Die Welt című német lapban előző nap megjelent interjúban tett kijelentéseiről szólva hangsúlyozta, hogy nem egy nép, vagy egy ország ellen" akart felszólalni. Hozzátette, úgy érzi, nagy veszélybe került az Európa Unió.

- fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Jean Asselborn elmondta, mélyen felkavarja, hogy egy egész országot teleplakátolnak menekültellenes lózungokkal, és éles szavait ébresztőnek szánta az EU jövőjéről - Nagy-Britannia részvétele nélkül - tartandó pénteki uniós csúcsra.

- mondta a luxemburgi külügyminiszter a Süddeutsche Zeitungnak.

Jean Asselborn a Die Weltben kedden közölt interjúban kiemelte, hogy elfogadhatatlan az uniós alapértékek súlyos sérelme, ezért ideiglenesen vagy véglegesen ki kell zárni az EU-ból az olyan tagokat, mint Magyarország, ahol „kerítéseket építenek háborús menekültek ellen", vagy ahol megsértik a sajtószabadságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét.

A többi között hozzátette, hogy Magyarországon a menekültek távoltartását szolgáló kerítés „egyre hosszabb, magasabb és veszélyesebb", a háború elől menekülő emberekkel „szinte rosszabbul bánnak, mint a vadállatokkal", és az országnincs messze attól, hogy tűzparancsot adjon ki a menekültek ellen".

Forrás: MTI

Fotó: nol.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.