Pesti Srácok

Az MSZP megmondta a tutit: népszavazás helyett az ő tanácsaikra lenne szükség

Az MSZP megmondta a tutit: népszavazás helyett az ő tanácsaikra lenne szükség

Az MSZP nem támogatja a kötelező uniós betelepítési kvótát, ami nincs is napirenden az EU-ban, ezért a szocialisták feleslegesnek is tartják az erről szóló magyarországi referendumot - mondta az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője pénteken.

Tóth Bertalan értékelése szerint a népszavazás nem szól másról, mint Orbán Viktorról, az a célja, hogy a magyar miniszterelnök erőt gyűjtsön és szembeszegüljön a közös európai megoldásokkal. Magyarországnak nem kormánya, hanem kampánycsapata van - fogalmazott. Kifejtette: több mint négymilliárd forintot költöttek plakátkampányra, a kvótareferendum is hat-hétmilliárd forintba kerül, ráadásul a kampánnyal félelmet és gyűlöletet szítanak, holott a népszavazás nem oldja meg a menekültválságot. Miközben a határon a katonák és a rendőrök nem megfelelő körülmények között dolgoznak, a miniszterelnök csak tárgyakban tud gondolkodni, már a harmadik kerítést akarja megépíteni - közölte. Álságosnak tartotta, hogy Orbán Viktor folyamatosan a nemzeti szuverenitás erősítéséről beszél, közben közös európai hadsereg felállítását javasolja, ami a szuverenitás egyik legfontosabb eleme. Tóth Bertalan kijelentette: az MSZP a közös megoldásokban hisz, a közös határvédelemben, a közös menekültügyi eljárásokban. Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke szerint a törökországi puccs után, a török belpolitika jelentős megváltozásával felmerül újra annak a kockázata, hogy újabb menekülthullám érkezhet Európába. Erre fel kell készülni - hangsúlyozta. Az ellenzéki politikus szorgalmazta, hogy a határrendészet önálló főigazgatóságba szervezését a rendőri szervezetrendszeren belül. Közölte, az eszközbeszerzés során lépést kell tartani a technikai fejlődéssel, olyan EU-konform háttérre van szükség a határvédelemben, amely túlmutat a kerítésen. Tereptárgyakkal nem lehet megvédeni a határt, humánerőforrásra, modern technikára és uniós együttműködésre van szükség - közölte. Kifejtette: a déli határon 30-35 határőrsre van szükség, amely logisztikai bázisa lenne a határvédelmet ellátóknak. Molnár Zsolt elmondta, a határt a Frontexszel, Németországgal, Ausztriával és más uniós tagállamokkal közösen kell védeni. Ez lehetőséget ad arra is, hogy ne csak a magyar adófizetők viseljék költségeiket - mutatott rá. Kezdeményezte a bevándorlási hivatal megerősítését és azt mondta, a letelepedési kötvényt jegyzők ellenőrzése nem megfelelő. A szocialista képviselő szükségesnek tartja az egészségügyi ellátórendszer felkészítését is. A nemzetbiztonsági bizottság elnöke szerint a kitoloncolás nem működik. 2015 és 2016 között 2017 elrendelt kitoloncolásból 56 volt sikeres - mondta. Kitért arra, hogy a kormány a menekültválság kirobbanása óta az MSZP több javaslatát "megszívlelte". Példaként a rendőrség, a honvédség, a titkosszolgálatok a bevándorlási hivatal költségvetésének növelését, a büntető törvénykönyv terrorizmussal kapcsolatos módosítását. Most már a kormány is úgy látja, hogy szükség van közös európai hadseregre, a rendőrség létszámának növelésére - tette hozzá. Molnár Zsolt szerint a kormány által folytatott pánikkeltést a társadalommal folytatott érdemi párbeszédnek, hiteles tájékoztatásnak kell felváltania. Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő arról beszélt, hogy más szakértőkkel konkrét cselekvési javaslatot készítenek a probléma megoldására. Szerinte a felkészülésben másfél éves lemaradásban van a kormány és ezt a lemaradást nem kerítés felállításával lehet ledolgozni. Problémának látta, hogy a déli határon áldatlan körülmények dolgoznak a katonák, rendőrök, ezért szükség van fix kommunikációs és logisztikai központokra tíz kilométerenként. Arra a kérdésre, miért nem volt ott az MSZP a honvédelmi bizottság nap folyamán tartott ülésén, Tóth Bertalan közölte, a testület alelnöke, Harangozó Tamás jelenleg is a határon tájékozódik a valós helyzetről. Egy másik kérdésre elmondta, csak az érintett megyékben és nem az egész ország területén tartják indokoltnak a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fenntartását.

PS/MTI Fotó:444.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.