Pesti Srácok

A bevándorlók radikalizálódása és keményebb fellépése már most borítékolható

A bevándorlók radikalizálódása és keményebb fellépése már most borítékolható

Ha a migránsokkal szemben elindul egy határozott fellépés és elkezdődik a kitoloncolás, akkor a bevándorlók radikalizálódása és keményebb fellépése már most borítékolható Európa bármelyik országára nézve – mondta a katonai elhárítás volt főigazgató-helyettese a Kossuth Rádióban.

Csak Németországban körülbelül 500 ezer olyan ember van, akiket vissza kellene toloncolni hazájába. Döntő részük viszont kibújik ez alól a jogi kiskapukat kihasználva. A nemzetközi jog szerint, csak akkor lehet valakit visszatoloncolni, ha egyértelmű a személyazonossága – név, születési idő, állampolgárság –, másrészt, az ország, ahonnan érkezett ad egy visszafogadó nyilatkozatot a külügyminisztériumán keresztül. A nemzetközi jogot alapul véve ezek a kitoloncolások nem is nagyon fognak megtörténni.

– mondta Horváth József, a katonai elhárítás volt főigazgató-helyettese mondta pénteken a Kossuth Rádióban.

PestiSracok facebook image

Horváth József a magyar kamionsofőrt ért támadásról is beszélt. Elmondta: ami Calais környékén van, az már nemcsak közbiztonsági, hanem egyfajta nemzetbiztonsági kockázat is.

– magyarázta a szakértő. A migránsok ugyan csak pár országban vannak jelen, a negatív hatások az összes uniós állampolgárt érintik, sőt gazdasági hatásai is vannak. Az unión belüli árumozgás, a kereskedelem, azaz uniós gazdaság fő ütőereinek elvágása, egy komoly gazdasági csapás – tette hozzá Horváth József.

PS/Híradó, Fotó:AFP

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.