Pesti Srácok

Felszámolják a franciák a calais-i migránstábort

Felszámolják a franciák a calais-i migránstábort

A francia kormány folytatja a calais-i migránstábor fokozatos felszámolását - mondta Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter a Nord Littoral című helyi lapban pénteken megjelent interjúban. A politikus elmondta, hogy "a legnagyobb eltökéltséggel lépésről lépésre szeretné folytatni" a dzsungelnek nevezett tábor megszüntetését, amely 2015 tavaszán spontán módon alakult ki az észak-franciaországi város északi határában, de amelyet azóta megtűrnek a hatóságok.

A túlzsúfolt táborba június óta ismét nagyobb számban érkeztek a Nagy-Britanniába átjutni próbálkozó illegális bevándorlók. "Már felszámoltuk a déli részt márciusban, és az északi részhez is hozzáfogtunk. Lépésről lépésre kell haladni, befogadó helyek létrehozásával kezdve országszerte annak érdekében, hogy Calais-ben enyhüljön a helyzet" - mondta a tárcavezető. Bernard Cazeneuve pénteken - az elmúlt másfél évben nyolcadik alkalommal - a helyszínre látogat, találkozik a város ellenzéki vezetőjével, Natacha Bouchart-ral, a régió szintén jobboldali elnökével, Xavier Bertrand-nal és a helyi gazdasági szereplőkkel, akiket közvetlenül is érint a migránsprobléma, ezért nagyobb biztonságot és a tábor teljes bezárását kérik a kormánytól. Bernard Cazeneuve emlékeztetett arra, hogy az államtanács korábbi döntésében nem engedélyezte a tábor körül spontán megjelent éttermek, üzletek, iskolák és imahelyek felszámolását, ami megnehezíti a teljes bádogváros kiürítését. A miniszter ezért ismét a legfőbb közigazgatási bírósági szervhez fordult állásfoglalásért. Az állam szeretné rábírni a táborlakókat, hogy önként hagyják el a határvárost az év végéig. Ennek érdekében mintegy nyolcezer helyet kínál fel a kormány az ország különböző befogadó központjaiban. A miniszter tájékoztatása szerint eddig közel hatezer olyan embert helyeztek el 161 központban, akik hajlandóak voltak beadni menekültkérelmüket Franciaországban ,és lemondtak arról a szándékukról, hogy átjussanak a La Manche csatorna brit oldalára. Azt is elmondta, hogy jövőre ötezer újabb helyet hoz létre az állam a menedékkérőknek. A belügyminiszter megerősítette, hogy a tárca számításai szerint jelenleg 6900-an élnek a táborban, a segélyszervezetek szerint viszont a megmaradt északi területen már legalább 9100-an vannak, ahol jelenleg elsősorban Irakból, Afganisztánból és újabban Szudánból is érkező emberek várakoznak arra, hogy illegálisan átjuthassanak Nagy-Britanniába. "Két év alatt megdupláztam a rendőri erők számát, miután 2016-ban már 1900 rendőr és csendőr van jelen Calais-ban. Ma további 200-at küldök: 54 határőrt és két további készenléti egységet, azaz 140 rohamrendőrt, elsősorban a kikötőhöz vezető útra és az A16-os autópályára, amivel lehetővé válik, hogy a helyi rendőri egységeket a belvárosban és az utak mentén élők biztonsága érdekében mozgósítsuk" - hangsúlyozta a belügyminiszter. Bernard Cazeneuve bejelentette, hogy a hónap végén Francois Hollande államfő is ellátogat Calais-ba.

PS/MTI, Fotó: Independent

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.