Pesti Srácok

Felveszik a segélyt, majd visszamennek nyaralni oda, ahonnét elmenekültek

Felveszik a segélyt, majd visszamennek nyaralni oda, ahonnét elmenekültek

Nyaralni járnak vissza a menekültstátuszt kapott migránsok közül többen is azokba az országba, ahonnan elvileg elmenekültek – írja a Welt am Sonntag. A menekültek többsége Németországban munkanélküli segélyt kap, mert nem dolgozik. A német munkaügyi hivatal elismerte, hogy valóban több esetben előfordult már, hogy a segélyből nyaralni utaztak a migránsok, de statisztikát ezekről nem vezetnek, így pontos adatot nem tudnak közölni.

Németországban a migránsok munkanélküli segélyének alapösszege 400 euró. Ennek összege az eltartott gyerekek száma után nő és az állam a lakbért is kifizeti a segélyezett helyett. Akik ezt a segélyt kapják, évente 21 napra elhagyhatják németországi lakhelyüket úgy, hogy a segély közben nem csökken.

“Ha elutaznak, csak az utazás előre látható időtartamát kell bejelenteniük, de azt nem, hogy hova mennek” – közölte a német munkaügyi hivatal. Ha a munkaügyi hivatal ügyintézője a menekülttel való személyes beszélgetés során megtudja, hogy például az Szíriába utazik nyaralni, akkor sem szólhat a többi hatóságnak, mert ezt tiltják az adatvédelmi szabályok.

64944_fluechtlinge_am_flughafen

Hogy miért éppen ott nyaralnak, ahonnét elmenekültek? Nem kell megindokolniuk.

PestiSracok facebook image

A német lap arról is tudomást szerzett, hogy a menekültügyi hivatal már júniusban kérte, hogy a berlini munkaügyi hivatalok jelezzék, ha a migránsok visszautaznak a hazájukba. A belügyminisztérium szóvivője azonban európai szabályokra hivatkozva ezt elutasította:

A szóvivő szerint ugyanis az is megtörténhet, hogy egy menekült egy hozzátartozója súlyos betegsége miatt vagy egyéb méltányos okból tér vissza a hazájába. A Bundestag belügyi bizottságának CDU-s tagja, Armin Schuster viszont arról beszélt, hogy ha ez tényleg így van és az okok, amelyek miatt a menekültstátuszt megkapta már nem léteznek, akkor az ilyen utazások miatt számolniuk kellene a következményekkel.

PS/888.hu Fotó:dailymail.co.uk

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.